Vonatcúg

Szabó Gábor rajztanár kollégámtól kaptam kölcsön Vajda Mihály filozófus könyvét, és bár hozzá hasonlóan én se vagyok a művel teljesen elégedett, valahogy nem akaródzik visszaadni. Ezért addig forgolódtam, míg nyár nem lett, amikor is dobbantott a suliból mindenki, és szeptemberig most már büntetlenül nálam maradhat a holmi. Azt gondolom, egy darabig ezzel a könyvvel fogok majd itt foglalkozni. Miért ne. A filozófia úgyis hullámokban zajlik az emberben: jön egy probléma, és megáll valahogy körülötte a levegő, és akkor persze az idő is, hasonlóképpen; jönnek mindenféle interpretálások, sajátok is, mások értelmezései is, sokszor össze is mosódik a kettő, úgyhogy lesz az egészből valami hosszadalmas vacakolás, maszatolás, tökvakarás. Néha enyhe erekció. Aztán egyszer csak vége lesz. Legtöbbször nem azért, mintha megoldódna bármi is, az a legritkább esetben történik, hanem mert kipukkad. Illetve lelankad. Ennyi ideig tudott lekötni, kész. Ilyen csaj volt, kész, ennyit tudott kihozni belőlünk. Várjuk a jobbat.

Vajda könyvének az a címe, hogy Szókratészi huzatban, és ez a legújabb (2009-es) könyve elég furcsa felépítésű. Részben tanulmányok, előadások vannak benne. Ezek általában igen jók. Vajda okos ember, izgalmas, sőt sokszor végletes; érzékletesen, mi több, humorral ír filozófiát, és mély depressziója, öregség-iszonya ellenére briliáns előadó is, ez hírlik róla legalábbis, én sose láttam-hallottam élőben. (Amikor én filozófia szakra kezdtem járni, a Hellerékkel együtt ő már egy éve ki volt tiltva a magyar közéletből, sőt talán már Magyarországról is. Igen. Aztán a rendszerváltással tért vissza a magyar filozófiába: nagyjából a világértelmiség egyik fontos alakja lett a köztes tizenöt évben, és szóval onnan. De akkor meg Debrecenben vert tanyát, főleg ott lett iskolaalapító, guru, kocsmacimbora, sármos rondaember, egyebek. Tényleg remek, egyébként persze nagyrészt ballib figura. /Ma másként úgyse tud senki senkit meghatározni, ezért írom ezt egyáltalán. Jelen pillanatban ekként is hontalan, talajtalan, és ez már megmarad./)

— Másfelől a könyv naplójegyzetek-ből, feljegyzésekből és vonatutak által ihletett pársorokból áll főképp. Ezek a jegyzetek hónapról hónapra meg is jelentek az Alföld című folyóiratban, és ott elég nagy feltűnést keltettek. Könyvbe begyűjtve már korántsem olyan megnyerőek. Ezért váltogatják egymást a tanulmányokkal: hogy erősítsék egymást. De nem erősítik eléggé. (Folyóiratban, epizodikusan azért jók, mert a tanulmányok hátteréül szolgálnak, afféle életrajzi magyarázatként, és okos ember személyes háttércirkuszolásaitól mindeg megvilágító erőt vár az olvasó. Néha kap is. Ebben a töménységben viszont már nem csak az írásokat hátterezik, hanem önmagukért kellene jótállniuk, és inkább egy életet értelmezniük, de ezen az életen annyira sok értelmeznivaló nincs azért. Nyilván a környezete másképp érzi, de azokkal meg úgyis beszélget meg levelezget.)

Ezen túlmenően azonban nincs a kötettel baj. Sőt. Szeretem. És hát ez egy vonzó ember, munkába, beszélgetésekbe, cselekvésekbe, alkoholba menekülő valaki, ez nekem otthonos: sőt még a görcsei is azok. Kicsit többet csinált a képességeiből, mint én, ez az egyetlen különbség: de még ez sem biztos. Lehet, hogy a képességeimhez képest én csináltam többet. Kit érdekel. Tetszik az ürge, mindig éreztem vele párhuzamosságokat, hisz régóta olvasom: és most napnál világosabbá vált, hogy van néhány közös mániánk is. A sisakrostély-elv például, amit ő Derridától vett át, mert a filozófia tolvajlás is, sőt a lopott szajré felismerhetetlenné-torzítása. A szókratészi huzat gondolata, amit imádott-utált Heideggerétől kölcsönzött. A jelentős kivétel gondolata, amit Kierkegaard-tól. És az utolsó emberé, amit Nietzschétől.

Guberál tehát a közkincsben, mint mindenki, akinek van egy cseppnyi esze, és itt, ezen a blogon majd további, nyilván avatatlanabb kezű guberálások fognak történni. Korántsem a véglegesség igényével.

És ez mára, bevezetőnek, elég is.

Kezdődjék hát a Platonka-blog újrahasznosítása.