Megverselt filozófia

Amikor egy költő megversel egy idegen gondolatmenetet, annak különböző színvonalú eredménye szokott lenni. Egy korábbi bejegyzésben már idéztem Tóth Árpád formai, hangulati tekintetben még szépnek is mondható Isten halott-variációját. Most itt egy másik, azt hiszem, sokkal sikeresebb vers: Ady Endréé, A KRISZTUSOK MÁRTÍRJA.

Vad, nagyszerű rajongást oltott
Az Érnek partja énbelém,
Csupa pogányság volt a lelkem,
Gondtalan vágy és vak remény.
Forgott körültem zagyva módon
Lármával, vadul a világ
És én kerestem egyre-egyre
Valami nagy Harmóniát.

Paraszt Apollónak termettem,
Ki dalos, erős és pogány,
Ki szeretkezve és dalolva
Dől el az élet alkonyán.
Pogány erőtől, daltól, vágytól
A lelkem immár nem buzog,
Megöltek az evangélisták,
Az életbölcsek, krisztusok.

A szöveg a Még egyszer című, Nagyváradon megjelent Ady-verseskötetben jelent meg először, onnan került át az Új versekbe kis számú társával. Erőteljes Nietzsche-hatást mutat. Krisztus és Apolló (de inkább Dionüszosz) ellentéte, a pogány erő és a szenteskedő kasztráltság ellentéte végig ott van a Nietzsche-életműben. Csak át kellett emelni. Viszont Ady szerintem egyéni élményévé tette a dolgot, és amúgy sem áll távol fiatalkora szemléletétől ez a nézőpont. Vagyis ez (szerintem, de e véleményem mellett most nem érvelek hosszasan) nagyságrendekkel jobb vers, mint Tóth Árpádé.

A megverselt filozófiára még egy példát hozok nagy sebesen: József Attila Kései siratóját, ezt a hatásvadász giccs-blöfföt, mert dühít (érte haragszom, nem ellene): épp oly népszerű szavalási díszdarab, mint amilyen méltatlan szerzője tehetségéhez. A város peremén egyébként épp ideális társa ebben, mert az is mindössze rímekbe szedett filozófia-ideológia, csak épp Marxból, illetve a Kommunista kiáltványból. Kellenek persze az ilyen alkotások: van, akihez a gondolat csak ilyen formában tud eljutni, hát jusson el így. Ti is, Nietzschéhez olvassátok csak a fentieket, Freudhoz József Attilát, Hegelhez Madáchot, etcetera. Még akkor is, ha ezek általában (bár nem feltétlenül) gyengébb teljesítmények. (Hamvast egyszer állítólag megkérdezte egy tanítványa, mi a véleménye Az ember tragédiájáról. Rossz irodalom és rossz filozófia, válaszolta ő tömören.)

Filozófiai felmérő/1

Ez itt most az első felmérő kérdésanyaga, a lehető legtömörebb (és csak vázlatos, nem is mindig mondattá formált) válaszokkal. Négy szerző munkásságára kérdeztem benne rá, ezek alapszerzők, az írásbelin szóba kerülhetnek: Platón, Arisztotelész, Tamás, Descartes. A kérdések nagyon különböző jellegűek, mert nagyon heterogén anyagból is szedtem ki őket: a már ajánlott 33 híres bölcseleti mű portréanyagából. Próbáljátok most ellenőrizni magatokat.

A jövő héten újabb három szerzőre vonatkozóan lesz majd kérdéssorom: Kant, Nietzsche, Heidegger. Ők nehezebbek, jobban fel kell rájuk készülni. Viszont esetükben is csak olyasmit kérdezek első söprésben, amiről a 33 híres, stb. portréi szót ejtenek. Azok pedig elég vagyes tartalmasságúak. A mélyfúrások azután következnek.
************

Milyen származású Arisztotelész? Milyen családból származott?
(Makedón, az uralkodó udvari orvosa volt az apja)

Mikor alapított Platón saját iskolát? Hol? Milyen néven? Hány éves volt akkor?
(Ie. 388. Athén. Akadémia. 39-40.)

Hol járt iskolába Descartes? Milyen rend felügyelte az iskolát? Milyen tudományos nézeteket ismert meg itt?
(La Fléche, jezsuita kollégium. Galilei nézeteit a föld forgásáról.)

Melyek Platón legterjedelmesebb művei? Miről szólnak?
(Állam, Törvények. Politikáról)

Mi az inceptio? Kivel kapcsolatos?
(Ünnepi disputa, kétrészes vita. Afféle nyilvános vizsga. Tamás)

Kinek a műve a Szabályok az értelem vezetésére?
(Descartes)

Mit jelent az aktualitás és a potencialitás fogalma Arisztotelésznél? Mi a viszonyuk? Mi Arisztotelész példája?
(az anyag csak potenciálisan szubsztancia, amíg nincs ott a forma. Ha megjelenik, az a keletkezés: megformált létező jön létre, vagyis aktuális szubsztancia. A márvány és a szobor.)

Kiről írták, hogy az egész európai filozófia csak „lábjegyzet” az ő életművéhez? Ki írta róla? Mit jelenthet ez?
(Platónról, Whitehead. Azt, hogy mindennek csak hozzá viszonyítva van értelme, vagy csak egy lágypiszok hozzá képest.)

Hol élt hosszú ideig „rejtőzködő életet” Descartes? Miért ott?
(Hollandiában, mert toleráns ország volt. Hagyták kutatni, boncolni. Bár a tolerancia csak relatív.)

Mi a logika -- létrehozója, ………… szerint?
(Arisztotelész; nem tudomány, hanem előzetes tudás a kutatáshoz.)

Mely Platón-művek szólnak Szókratész peréről, haláláról?
(Szókr. Védb., Kritón, Phaidón)

Mik a „szókratikus dialógusok”? Milyen más néven nevezik még őket? Milyen sajátosságokra utalnak ezek az elnevezések?
(fiatalkori – Szókr. halála utáni évtized. Szókratészt magát közvetítik – nagyjából. Aporetikus. Vagyis „problémás, kiúttalan” mű, ellentmondásokat felmutató, ált. válasz nélküli.)

Milyen csoportokkal került szembe élete folyamán Tamás? Miért?
(Akik ellenezték, hogy kolduló rendiek oktathassanak – a domonkosok is kolduló rend. – az averroistákkal, őket veszélyesnek tekintette a keresztény hitre. – egyes konzervatív teológusokkal, személyes ellenfeleivel.)

Mi a szubsztancia Arisztotelésznél? Mi az attributum? Hány van összesen belőlük? Mi a közös nevük? Mi az egymáshoz való viszonyuk? Sorolj fel belőlük minél többet, példákkal – de nem Arisztotelész példáival!
(Szubszt: önálló létező, attr: önállótlan, csak a szubsztancián fordul elő. 10 van belőle. Kategóriák. Egymásra visszavezethetetlenek: szubsztancia, egy konkrét dolog, pl. hangya – mennyiség, hatezer, minőség, vörös, viszony, tízszeres, hely, a mezőn, idő, most – helyzet, nyüzsgő – birtoklás, magvakat cipelve – cselekvés, nyüzsög – elszenvedés, eltapostatik)

Kinek a műve az Értekezés a módszerről?
(Descartes)

Kinek a műve a Metafizika?
(Arisztotelész)

Hogyan lehet elkülöníteni a dialógusokban Platónt és Szókratészt?
(Tulajdonképpen sehogy. "Szerzőtársak." A korai művekben talán több Szókr. van, a későbbiekben több Platón. De zűrös.)

Miből állnak Arisztotelésznél a természeti világ szubsztanciái? (Úgy is mondjuk, de ez vitatható megfogalmazás, hogy Arisztotelész ezt a két szubsztanciát ismeri!) Mi jellemzi ezeket?
(anyag és forma. Nem keletkeznek. Az egyedi szubsztancia keletkezik: az anyag találkozik a formával.)

Hol, kinek a vendégeként (inkább tanítójaként) hal meg Descartes?
Dánia, Stockholm. Krisztina királynő.)

Platón melyik korszakában fejti ki az ideatant? Mely művekben? Mi az ideatan lényege? Ezt fejtsd ki részletesen!
(Középső korszak. Állam, Phaidón, Lakoma. A lényeg: vannak közös vonások – elkülönítetten is léteznek – a megismerő lélekrész örök, ő megismeri – az érzékszervek nem – a látható világ csak árnyék.)

Mi a lectio, mi a sermo és mi a disputatio? Hogyan helyezkedtek el a skolasztika oktatási rendjében?
(értelmező felolvasás, pedagógia – beszéd, inkább lelkigyakorlat – problémák nyilvános megvitatása, oktatás)

Melyik az a Platón-mű, amelyben a szerző a saját nevében beszél? Mi ezzel a művel a probléma?
(7. Levél. Nem biztos, hogy hiteles.)

Mi az akcidencia Arisztotelész szerint? Mi dolga velük a tudománynak?
(Esetleges tulajdonság, jelentéktelen. Semmi. Nem tudományos kérdés.)

Melyik filozófuscsoportról formált negatív véleményt Platón? Miért? Milyen eredménnyel?
(A szofistákról. Mert hazugságokra tanítanak. Szinte máig az ő véleményét visszhangozzuk.)

Említs meg egy Tamás-művet!
(Summa theologiae)

Ugyanazon szerző műve-e a Nikomakhoszi etika és a Prótagorász?
(Nem; az első Arisztotelészé, a második Platóné.)

Milyen tudománytípusokat különített el Arisztotelész? Mit kell ezekről tudni?
(teoretikus, tisztán elméleti – praktikus, a társadalmi cselekvést irányító, valamint poiétikus, létrehozással kapcsolatos.)

Hol ismerkedett meg Tamás Arisztotelész filozófiájával? Milyen közvetítéssel? Párizsban miért nem lett volna erre módja?
(Nápoly. Arab. Párizsban tiltották az arisztotelészi filozófiát.)

Magyarázd el, mit ért Arisztotelész „fajtaalkotó különbségen”!
(Egy skála a legfelső nemtől (pl. élőlény) az osztályokon, rendeken keresztül a legalsó fajig (pl. ember), ami alatt már nincs további alfaj, csak a konkrét egyedek. Fajtaalkotó különbség: az az attributum, amely egy fajt egy másik fajtól megkülönböztet. Ez az ide tartozó egyadek esszenciája, lényege.)

Melyik évszázadban élt Tamás? Ki volt a tanítója? Milyen rendhez tartozott?
(13. század, nagyskolasztika. Albertus Magnus. Domonkosok.)

Észválságok

Ma egy rövid verset rakok ide: erősen filozófiai témával, a racionalizmussal, és annak hatókörével kapcsolatosat. És rövid kommentárt fűzök hozzá.

Nemes Nagy Ágnes: Ész

Belátom, nincsen rá okom,
de mégiscsak gondolkodom.
S mert illik rá fitymálva néznem,
esztelenül bízom az észben.

Itt nagyrészt a felvilágosodás által középpontba állított ész kultuszáról van szó. Az észnek, értelemnek (most nem teszek különbséget a két fogalom közt), vagyis a common sensének a kultusza megroggyant, a belé vetett bizalom megrendült már a nagy francia forradalomban. Következmény: romantika, irracionális létmagyarázatok, ilyesmik. A következő nagy észimádat a polgárság pozitivista mozgalmában valósult meg a 19. század közepén: azt hirdette a derék Comte, hogy bízzunk a tudományban, mert az majd minket jól megment, és csinál nekünk rendezett társadalmat meg villanyt. Madách. De nem mentett meg, ellenben jól szétszedte a társadalmakat nagyon gazdagokra és prolikra, és a nagy eszével időnként még baromi nagy válságokat is csinált, amiket maga sem értett. (Ezt azt hiszem, jelen pillanatban nem kell agyonmagyarázni, ma is mindössze annyit tud mondani a legtöbb pénzügyi iskola, hogy ez nem történhetett meg, ilyen tulajdonképpen nincs. No de ha van.)

És tulajdonképpen nagyon racionális törekvés volt a szocializmus is. Az is mindent jóelőre megtervezett. Aztán jött a 20. század, és a nagyeszűek örököseként csinált rögtön két világháborút, futószalagtermelést, és futószalagon intézte az embermegsemmisítést is, nagyüzemben. Auschwitz, Gulag. Meg még majdnem összehozott egy harmadik világháborút is, meg atomfegyvereket, űrből-lövöldözősdit, aztán zárópoénnak energiaválságot és olvadó jégsapkákat. Azt hiszem, mindezeket jórészt valóban a nagyszerű emberész csinálta a maga tudomány-technikájával.

Indokolt lenne hát soha többé nem bízni benne. Hanem ha meglátunk egy okostojást, amint felemeli a krétát, és oktatni kezd bennünket szépre, jóra, igazra, azt, még ha Platónnak hívnák is, azonnal el kellene hajtani, valahova jó messzire.

De nincs ilyen választásunk. Nem lehet másban bizalmunk mégsem. Csak az észben. Nemes Nagy Ágnes is ismeri ezeket az ellenvetéseket, jogosnak is tartja őket, következésképpen tehát már ő is csak „esztelenül” bízhat az észben. De úgy kénytelen. De ugyanezt írta már Goethe is, a korszak hajnalán. Mert ő már akkor is sokat látott. Faust fellázad a maga szakmája, vagyis a mindentudás ellen, kiábrándul, inkább gőgös lesz és ösztönimádó, fóliánsok helyett nőket akar sorban kivenni a könyvtárból, és Mefisztó már dörzsöli is a markát: „Csak vesd meg a tudományt meg az észt, / Az ember legfőbb erejét, / S enyém vagy menthetetlenül…” És papírforma szerint így is történik.

És Csehov is azt írta, az általa nagyon tisztelt Tolsztoj ellenében is, hogy kezdi veszettül unni a moralista civilizáció-ellenes igehirdetőket, mert nincs is igazuk: a gőzgépben igenis sokkal több emberiesség van, mint őbennük, mert a gépek élni segítenek. És Huxley is azt írta, ő meg Gandhi szövegeire reagálva, hogy őneki persze igaza van, nem kellene húst enni, és vissza kellene térni az egyszerű élethez és kidobni a gyáripart, nagyon szép lenne, nagyon humánus, hogyne — csak hát ezzel az egyetlen lépéssel azonnal halálra ítélnénk cirka másfél milliárd embert. (Akkor kétmilliárdan voltunk.) Ez ám a szelídség, kiált fel! Ész, hova mész!

Sapere aude

Konrád György regényíró, városszociológus, esszéista és ideológiakritikus 1933-ban született. Még ma is produktív szerző. Az 1970-es években a formálódó demokratikus ellenzék egyik kulcsalakja volt, Szelényi Iván szociológussal közösen írt könyve, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz miatt a Kádár-rendszer mindkettejüknek felajánlotta a Nyugatra-távozás lehetőségét. Szelényi élt vele, Konrád nem. Írt tovább, az íróasztalfióknak és a megfigyelőknek, és olykor-olykor Nyugatra vitt-csempészett egy-egy kéziratot, mint ezt is itt: az Antipolitika címűt.

Ez társadalomfilozófiai esszé, laza kis fragmentumok sorozata: politikafilozófiai észrevételek, jóízű-mesélős észrevétel-bombák. De egy másik hasonlat lenne még jobb: ezek kis méregerős kávék, de felhabosítva, hosszú kávénak feleresztve. Az ember nem is érzi, milyen tömények. Elszopogatja. Az államhatalom persze, a 80-as években, azonnal érezte. Eléggé ki is volt. Konrád meg, gondolom, vigyorgott. Börtöntől akkortájt már nem nagyon kellett félnie, az meg, hogy legálisan nem jelenhettek meg írásai, nem volt számára annyira érdekes. Ki lehetett bírni. Konrádnak mindig is jó természete volt.

Az Antipolitika koncepciója az, hogy a vasfüggönyös világban ne legyünk politikusok, mert az valamelyik hatalmi érdek felvállalását jelenti, ami korlátolt dolog. De ne legyünk apolitikusok se, vagyis a politikától elfordulók, attól gyáván elpucolók, mert az meg sunyi dolog. Hanem legyünk antipolitikusok: olyanok, akik a politikusok ellen, nem-reálpolitikusként, hanem az épp létező kényszerekre fittyet hányva mintegy szembegondolkodnak a politikával.

Mert hogy is van ez a dolog? Így valahogy:
„Az ideológiák természetüknél fogva megzavarják tudatomat, egyik minőségemet szembefordítják a másikkal, egyiknek a nevében elnyomják a másikat. Az ideológikus skizofréniák kombinatorikája végtelenül változatos. Mind valami nemes ajánlattal kezdődik és valami disznósággal végződik. Fogadd el a kommunizmus magasztos céljait, aztán írjál besúgói jelentéseket a titkosrendőrségnek. Fogadd el a liberális szabadverseny nyitott eszméit, s dugd szegényházba megvénült anyádat. Krisztus szerelméért fojtsad el nemi vágyaidat. Mikor egy általános igazságot mondanak neked, amely előnyöket kínál és áldozatokra biztat, gyanakodjál, mint a piacon. Az árusnak, tudjad, kedvesebb a saját érdeke, mint a tiéd. Gondolkozz, hogyan szolgálja ez a nemes eszme az ő érdekét, téged pedig hogyan fog megkárosítani. Minden ideológiában egy igaz érdeked és egy nagy szélhámosság házasodik. Gyanakodj a kultúrára, tele van ideológikus ítéletekkel, s ezek mind be akarnak csapni. Amikor kinyitsz egy újságot vagy egy könyvet, amikor kinyitod a televíziót, amikor meghallgatod valakinek a véleményét, ne légy kevésbé gyanakvó, mint amikor a zsibvásárra mégy. Legfőképpen akkor rándulj össze éberen, amikor valaki patétikusan beszél, tetszik nagyon, amit mond? Lelkesülsz? Vigyázz, zsebtolvajjal állsz szemben, aki a bűvészmutatványoknak is mestere. Kultúra nélkül unatkoznál, kultúra nincsen szélhámosság nélkül. Szórakozz, de ne menj lépre, figyeld a bűvészt, hogy csinálja? Hidd el, a kisnyúl, amit a kalapból kiránt, ott lapult korábban is, nem csodás látomás. A kultúra érdekek eladásának olajozottabb vagy csikorgóbb technikája. Miért ne becsülnéd a szellemes technikát? Csak komolyan ne vedd.”

*
Milyen emberek legyünk? Konrád szerint a felemelt mutatóujjak emberei kerülendők. Tanítóbácsik, leckéztetők, inkvizítorok. De legfőképp: kellemetlen figurák:
„Nem tudom, emberi fajtánk mekkora része tartozik az ítélkezők és tanácsadók alfajába. Közülük kerülnek ki a fennálló rend szenvedélyes védelmezői és szenvedélyes támadói egyaránt. A tréfában szeretnék kimutatni az aljast, a játékban a veszedelmest, ha nevetsz, mindig találnak ürügyet, hogy komolyságra intsenek, az ajkuk többnyire lefelé görbül, s büszkén látják lelki mozivásznukon magukat, ahogy komoran néznek a messzeségbe. Ők az engesztelhetetlenek, akik nem tudnak megbocsátani. Akik ha egyszer csalódtak valakiben, boldogan tagadják meg tőle legközelebb a köszönést. Imádnak megsértődni, s olyan önérzetesek, hogy ezt a puffadt önérzetet nem tudod meg nem sérteni. Minden szót aszerint mérlegelnek, hogy az hízeleg-e nekik, vagy ellenük irányul-e. Hogy találó-e, érdekes-e, az nekik semmi. Kedvtelve fakadnak ki szenvedélyes dühkitörésekbe, lelkük magömlése ez. Ritkán lehet velük jót nevetni a dolgok állásán, ezért nem nagyon jó együtt lenni velük. Moralisták, nevelők, harcosok. Megmondják a magukét, tetszenek maguknak, amikor az asztalra csapnak. Üdvtanuk van, kiválasztott bírák, gyógyító mesterek. A többieket vagy bűnösnek, vagy betegnek nézik, mert szüntelenül saját normáikhoz mérik őket. Tartanak tőle, hogy nincsen igazuk, ezért szakadatlanul leszólják a többiek igazát. Nem sok örömöt lelnek sem a munkájukban, sem a társaslétben, sem a szerelemben, s ezt nemcsak leleményesen, de mindig ünnepélyesen próbálják megbosszulni.”

*
Itt meg arról beszél, amiről ne feledkezzetek meg ti se, hogy a filozófia, egyáltalán: a kultúra, nagy dolognak látszik ugyan (az is persze), de mégis csak emberek csinálják. (Ahogy Cioran mondta: „Csak azért hiszünk olyan naivan az eszmékben, mert elfeledkezünk róla, hogy emlősök találták ki őket"):
„Van-e olyan filozófia, amely nem a nyelve révén az? Nemcsak olyan irodalom tehát, amelynek szűkös és elvont a szótára. Egy ember reflexiója az emberekről általában. De ki ez a filozófus? Angyal, más bolygó küldötte, hogy így fölénk emelkedik? Nem, egy ember közülünk. Azt tudja, amit olvasott, tapasztalt, amit gondol, ugyanazt amit az író is, amennyit ő maga – nem a diszciplinája, nem az akadémiai közössége – személyesen tud. Reprodukálható kísérleti bizonyítékai nincsenek, a megfigyelő nem komplexebb, mint a megfigyeltek.”

*
És a filozófia, a filozófusok fölényéről:
„A filozófia eddig parancsolgatás volt a tudatlanoknak. Ezután is az lesz, nem gyónás, nem. A konfesszió: irodalom, egy ember beszél, semmi több, semmi tekintélyes. A tudás elismerheti önmagáról, hogy színház. A filozófus itt áll teljes bizonytalanságában, mert nem tudja, hogy mi vár rá életében és holta után, s kínjában elkezd tanítani. Meglepő. A törvény: a halandó imája vagy halálsikolya.”

*
A félelem megeszi a lelket. Merj gondolkodni:
„A szabadság bennünk van, mint egy rejtett hőforrás, csak meg kell nyitni. Többre vagyunk képesek, érdekesebbek vagyunk, mint véljük. Csak azért nem vagyunk tehetségesebbek, mert félünk. Az eszünk nem mer ötletesebb mozdulatokat tenni. Átadni magad a szabadságodnak izgalmasabb, mint beállni egy terrorszervezetbe. Hazudozás nélkül egyensúlyra jutni környezeteddel holtigtartó munka. Tartozol a testi egészségednek azzal, hogy azt csináld, ami a lelkiismeretednek jólesik. Ezt legalább annyi ésszel kell megtervezni, mint egy kertészüvegház betelepítését. Nem baj, ha a sorsod érdekesebb, mint amilyennek látszott. Légy a saját munkaadód, az intézményes munkaadók: a te eszközeid. Hozzásegítenek ahhoz, amit eredetileg is csinálni akartál. Ne törődj bele a beletörődésbe.”

*
Ne legyél hülye, merj szabad lenni, mert az sokkal érdekesebb:
„Az autonómia kalandjának vállalása olyan belső esemény, mint a megtérés vagy a szerelem. Úgy dönteni, hogy szabadabb akarsz lenni, mint amilyen vagy: elvarázsoltság, amelyről nem muszáj számot adni senkinek. Ez alázatos döntés, azzal kezdődik, hogy életeden elgondolkodol, s nem fogadod el, ami megszégyenítően értelmetlen, még akkor sem, ha te műveled azt. Alakítsuk át a hatalmi viszonyokat társas-viszonyokká, az alárendelt helyzeteket mellérendelt helyzetekké, az ítélkező kapcsolatokat megértő kapcsolatokká: kezdjük a saját családunkkal. Aki tenni akar valamit a szabadságért, az ne húzódjon vissza a társadalmi élet színtereiről, legyen jelen és mondjon igazat rajtuk, ez nehezebb. Az autonómia több, mint ellenállás: a helyzet alkotó túlhaladása, a meglévő nyilvánosság tágítása. Kérdezz mindenkit, amíg a kölcsönös jóakarat áramlása meg nem indul, mondd a magadét mindenkinek, éppolyan jó, ha az utcaseprőnek, mint a miniszternek. Szabadságodnak te magad vagy a legmegbízhatóbb védelmezője, sokkal jobban félhetnél, ha fegyveres őrség venne körül. Beszélgessünk olyanokkal, akik másképp gondolkodnak, mint mi. Hátha csak azért, mert nem jól értjük egymást. Hol a szabadságunk, ha nem gyakoroljuk a főnökünkkel, a fiúnkkal? Tegyük, ami tőlünk telik, a többi nem a mi dolgunk, ki-ki úgy válaszol rá, ahogy tud.”

Egy lehetséges B tételről volt itten szó. Merj belegondolni.

Te(le)ológia

Teológia: „hittudomány, a hit tudományos módszerű feldolgozása és rendszerezése. A görög theosz (’isten’) és a logosz (’beszéd’) elemekből.” (Ez a Filozófiai vademecum, Móra, 1995 meghatározása, mely könyvet egyébként ajánlok.)
Teleológia: ezt ugyanebben a kiadványban a célokság címszónál kell keresni, és ott ez olvasható róla: „olyan elv, amely szerint a világban és dolgaiban nemcsak okság, determinizmus érvényesül, hanem létezésüknek célja is van.”

Maga az elgondolás Arisztotelész okságelméletében jelent meg annak idején. Ő négyféle okot különböztetett meg: anyagi, formai, ható- és cél-okot. Az elgondolás komoly karriert futott be, úgy 2000 évig alig volt gondolkodó, aki a lényegét megkérdőjelezte volna: valamilyen formában a legtöbb rendszerbe beleillett, a teológiai színezetű világképeknek pláne könnyen lett részeleme. Teológia, teleológia: nagyon más dolgok ugyan, de nem idegenek egymástól.

Röviden azt jelenti tehát a fogalom, hogy értelme van mindennek, ami a világon van: merthogy beleillik egy nagyobb rendszerbe. Az persze mostanában, az evolúciós elméletekkel is összefér, hogy a halaknak miért van uszonyuk, de 2-300 éve, mindenféle evolúció nélkül még az is „logikus” volt teleológiailag, hogy az egér azért része a teremtett világnak, hogy megehesse a macska, az orrnyereg meg arra, hogy jól megálljon rajta a szemüveg. (Már persze akkortól, hogy fel lett találva. De előtte is azért volt.)

Egy német filozófus, Leibniz volt, aki ezt az elgondolást zseniális értelmetlenségűvé kalapálta a 17. században. Egy Wolf nevű utódjának már csak jól le kellett butítania, hogy a fél világ ezen az elven röhöghessen.

Hogy a dolog egészen világossá váljon számotokra, ideiktatok most egy igen vicces Heine-verset. Ő az Egy kis teleológia című hosszabb költeményében ilyenformán játszott el ezzel a tétellel:

Két lábat adott a mennyek
Ura nekünk, embereknek,
hogy haladjunk, s mindörökre
ne ragadjunk le a rögre.
Láb annak, ki nem halad,
elég volna egy darab.

Két szemet adott az Úr
látni tisztán, igazul.
Arra, hogy az írást higgyük,
elég volna csak az egyik!
Azért adatott a kettő,
hogy csudáljuk gyönyörködve,
mennyi bájt ontott a földre
— örömünkre — a Teremtő.
És járva a sok zug-utcát
szintén táthatjuk szemünket,
mert különben letapossák
szerencsétlen tyúkszemünket,
s az aztán a kínok-kínja,
kivált, ha szorít a csizma.

Két kezet adott az Isten
jót mívelni kétszeresen,
s nem még többet kapni-marni,
dupla koncot kikaparni,
vasládába rejteni,
mint sok ember megteszi. —
(Hogy nevüket kifecsegjem,
nem vagyok oly neveletlen,
húznám inkább mind a fára!
De oly nagy úr mindahánya,
gáncstalan mind, filantróp mind,
vannak köztük pártfogóink —
s német tölgyből úgyse csapnak
akasztófát a gazdagnak.)

Az embernek egy az orra,
mert ha még egy orra volna,
pohárba sehogy se férne,
s a bort lefetyelni kéne.

Szájból is csak egy jutott:
a két száj bajos dolog.
Már eggyel is túl sokat
karattyol a földi had,
de ha volna szája dupla,
duplán falna és hazudna.
Ha pofája megtelik,
most zabál, de persze csöndben,
dupla pofával pedig
hazudna is zaba közben.

Két fület adott az Ég
az embernek. Csudaszép
ez a fül-szimmetria,
bár fülünk nincs akkora,
mint amilyen hosszu támadt
derék szürke cimboránknak.
Fülből párt az Úr azért gyárt,
ha Gluck, Haydn vagy ha Mozart
mesterműve szól: füleljünkl -
Ha nem volna zene más,
csak ömlenyes-kólikás,
ahogy Meyerbeer zenél:
fül is elég volna fél! -

Teutolindém mulattatni
számból így ömölt a szó,
mire ő azt mondta: Ó!
Isten szándokát kutatni,
kritizálni Teremtőnket
olyan, mintha gölöncsérnél
már a fazék volna bölcsebb.
Ám azért csak kérdje: mért? —
ha ki valamit nem ért!
S én, barátom, lesve-lestem,
hogy szerinted az Úristen
mit nézett, mi bölcs okot,
hogy kettőnek alkotott
lábat, kart, fület, szemet,
bár csak egy példány lehet
szájból és fölötte orrból.
De most azt kérdem: mi okból
alkotta a földnek-mennynek
Alkotója árva-egynek
azt a botrányos izét,
amivel a férfinép
a fajtáját folytatgatja
s vizeletét elfolyatja?
Mert barátom, két darab
ebből volna jó, ha volna,
a kétféle funkcióra,
melyek egyként súlyosak
az állam és az egyén,
azaz a köz mérlegén.
A szűz, kiben vágy tüzel,
szégyelheti, hogyha látja,
hogy a legfőbb ideálja
nimbuszát mint veszti el!
S mi a vágy oltára volna,
közönséges vízcsatorna!
Pszüché borzad, hogy bár éjjel
Ámorral találkozik,
kedvese a lámpafénnyel
MannequinPisszé változik.

Ím, így szólott Teutolinde,
s csitt! — szóltam én csendet intve —
csacska mind a női nem,
s te sem érted, kedvesem,
hogy bár ez a két ügy ronda,
undok és ocsmonda módra
szöges ellentétben áll,
s minden embert csak blamál:
a célszerű égi rend
ökonómiát jelent,
s az az elve, hogy a gép
működjék többféleképp,
profán célra és üdvösre,
ingerlőre s közönyösre; -
minden egyszerű, miközben
össze is van téve bölcsen:
amivel pisál az ember,
új embert is azzal termel.
Zsák-és-foltja nyomorultak
egyazon dudába fújnak,
durva mancsok, lágy kacsók
vonnak egyazon vonót
(…)

mind szökik, dalol meg ásít,

s ugyanaz az omnibusz

visz, ha vár a Tartarus.

(Tellér Gyula fordítása)

Dalfilozófia

Bereményi Géza — Cseh Tamás : A fiú dala

Ez itt egy dalszöveg lesz, az újabb korszakból (vagyis a rendszerváltás utáni, elvileg máig tartóból). A telihold dalai c. összeállításban hangzott el először: annak az egyik legkeményebb, legfontosabb darabja. (A cédén már nem olyan jó, de hát ezzel nincsen egyedül. Meghallgatni azért mindenképp érdemes.)

Nyilvánvaló, hogy B tétellé nem lehet tenni, bár nagyon szükséges lenne: a dőlt betűs részektől a világ legliberálisabb tanerője is kiszaladna az érettségiről. Mindegy, tréningezni jó lesz. Társadalomfilozófiát, kritikai értelmiségesdit gyakorolni meg még jobb.

A Cseh—Bereményi-dalok kezdettől képesek voltak az éppen adott korszak létállapotát, kényszereit, egyenirányítottságát, és esetleges lehetőségeit is megragadni. Akik azt hiszik, mindössze életérzéseket képesek közvetíteni, lebecsülik a dalokat. Persze lelkük rajta. A konszolidációt hullámzó Balatonon kanyargó vitorlások mögött a Kádár-kor nehézkes, lassú Titanicja fordul, az akasztófás-terroros-vattabundás-hídavattásos nyitánytól egy jobbléti szocializmus felé, amibe a hazug termelési regények mellé, és lassan már helyett Kafka és Sartre is belefér. Zarathustra-nyitány. Persze mindenképp csökötteknek, de akkor is.

A rendszerváltás utáni évtizedben (ekkor zajlott le, egyáltalán nem véletlenül, a CsT-univerzum vérfrissülése) újabb kivédhetetlenségek zúdultak ránk. Megértük az új tavaszot, de — dalok, hajrá! — el kellene számolni azzal, ami itt volt, mert azért kicsit mi is benne voltunk. Számot kellene vetni azzal is, hogy lehetőségteljes új korunk megint inkább csak erőszakot, háborúkat, munkanélkülieket és veszteseket, egymásnak eső népeket, menekülteket és — nyilván szivárványos jókedvében — kigyúrt bérgyilkosokat termel. Ez az élmény jelenik meg, jobban mondva ez a térképészeti munka zajlik az Új dalokban, ennek stációival néz szembe (egyetlen nap jövését-menését felvázolva) az újabb Levél nővéremnek, és végül ezt dramatizálja-morbidizálja a Nyugati pályaudvar. Fogatlan, fokhagymabűzös kánok, kis kurvácska elevenszülők, mennyből a földre csorgatott megváltók. Íródik a falra megint a mene tekel ufarszin.

A telihold dalainak, 1996-ban, sajnos már nincs más dolga, mint regisztrálni, ami mindebből LETT: mivelhogy már megint minden újra végbement. A telihold besugároz mindent, remegnek a fényhullámok, aludni nem lehet, rémálmodni annál inkább, akár ébren is: lázas a világ, de ez nem gyógyító láz. Kétségbe kell esni és feladni mindent.

Az akkori dalokban azonban épphogy nem önfeladás-önfeledés történik, hanem újabb, tágra nyílt szemű, ráadásul gyönyörű-dalos körbenézés. Mint Petri György versében, nagyjából ugyanekkor: „Nem érdekelnek / a hóhérsegédek megkésett könnyei. / Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.”

A fiú, aki a róla elnevezett dalban nézni akar, ezt látja (és ahol dőlt betűs a szöveg, ezt hallja, mert ezeket válaszolják neki):

Mennék szórakozni,
magam jól érezni,
valami tágasnak
magam átengedni.
hahó....

Mennék a világnak,
akármit csinálnak,
abban majd részt venni,
magam átengedni
hahó...

Húszmillió forint,
és befogod pofádat,
szétkúrjuk a csajod,
úgy fogsz élni, ahogy mi,
hahó...

Ahogy van, úgy van jól,
fontos, hogy érezzem,
ennek a tágasnak
magam átengedjem.
hahó...

Fogadj be, fogadj be,
világom, fogadj be,
akármilyen is vagy,
részemről szerencse,
hahó...

Menj vissza anyádba,
teneked be vagyunk zárva.
Eredj, ahol szopatnak.
Úgy fogsz élni, ahogy mi,
hahó...

A világ olyan, mint
lennie kell neki,
úgy tágas, ahogyan
önmagát engedi,
hahó...

A jövő én vagyok,
a jövő az enyém,
ki is kívánná más
az életet, mint én?
hahó...

Szétkúrjuk anyádat,
telinyomjuk pofádat.
Ez az élet az élet!
Levesszük rólad a szépet,
hahó...

Szórakozni mennék,
csakis szórakozni,
ennek az életnek
tágasnak kell lenni,
hahó...

Neki a világnak,
akármit csinálnak,
abban most részt venni,
magam átengedni,
hahó...

Krokodilfogakból
van a derekunk szíja,
és gyíknak bőréből
szemünknek a fénye,
hahó...

A világ olyan, mint
lennie kell neki,
úgy tágas, ahogyan
önmagát engedi,
hahó...

Megyek a világnak,
akármit csinálnak,
abban kell részt venni,
magam átengedni,
hahó...

Fogadj be, világom,
ahogy vagy, csinálom,
fogadj be, fogadj be,
részemről szerencse,
hahó...

És akkor ezt a szöveget már majd értelmezzük együtt.

Tankönyvek

Egészen használható a könyvtár által végül megvásárolt négyszerzős tankönyv, remélem, ti is úgy gondoljátok. Már ha belenéztetek egyáltalán. Sok tételszerűség kijön majd belőle, oda is írtam a tételsorhoz, hogy pontosan melyikek. Viszont felmerül a kérdés, miket lehetne még használni.

Pár ilyenre felhívom most a figyelmet.

Van a könyvtárban egy filozófia-tankönyv, sőt, talán négy példányban is megtalálható. Azt nagyon ajánlom. Kölcsönözzétek ki, a könyvtárosokat már felkészítettem. Lendvai L. Ferenc írta, még vagy 30 éve, kifejezetten fiatal érdeklődőknek, szakmailag ma is megbízható, olvasható, tömör; az itt-ott rárakott marxista frazeológia ellenére is nagyon oké. Címe: A gondolkodás története. Ebből a könyvből jött össze az én fiatal korom nagy könyvlegendája, a LENDVAINYÍRI, vagyis A filozófia rövid története a Védáktól Wittgensteinig című-alcímű, immár kétszerzős alkotás. Ami azt a bűvészmutatványt tudta megcsinálni, hogy 200 kisoldalon, tömören, fanyarul, szenzációs ritmusban és stílusban, minden fontosat közölt egy-egy kor filozófiai természetéről, illetve egy-egy filozófus munkásságáról. Ilyet még nem láttam, de többet nem is fogok. Ezt egyébként kiadták (továbbkurtítva, kigyomlálva a Marxokat) a rendszerváltás után, de már nem fogy, mert a mostaniak nem bírják már olvasni. Hosszabbakat-összefüggőbbeket már egyáltalán nem tudnak, alighanem ti se, mindegy, ez van, a most fiatalok majd törmelékekből rakják össze maguknak a világot. De össze fogják rakni, az biztos, merthogy muszáj. (Konrád György már 30 éve megírta, igaz, hogy politikai vonatkozásban, hogy mi már csak törmelékekből gazdálkodhatunk. Instant tudás. Nyereg alatt porított Hegel. De majd csinálnak ebből is musicalt, és akkor könnyebb lesz egy kicsit.)

Hírhedten érdekes könyvmonstrum Simonyi Károly (az űrbe ugráló milliárdos Charles Simonyi fizikus apukája) sok kiadást megért, gazdagon illusztrált, szövegében is kétszínnyomásos könyve, A fizika kultúrtörténete. Ez, miközben rengeteg szakmát ad fizikából-matematikából-technikatörténetből, másodállásban (természet)filozófiai inventár is, és bámulatos. A 90-es évek elején, amikor magánszorgalomból összehordtam egy kb. 600 oldalas filozófiatankönyv-szöveggyűjtemény anyagát, erre a könyvre erősen tudtam támaszkodni, és csak a kihagyott szövegek-képek 5-6 nagy borítéknyit tettek ki, bár meglennének még valahol.

Csodálatos könyv egy egészen elsőrangú embertől: Nyíri Tamás teológus-filozófus-szabadgondolkodó könyve, A filozófiai gondolkodás fejlődése, 600 oldalnyi filozófiatörténeti értekezés-értelmezés: szöveggyűjtemény-része nincs is. A könyv első változatát, amely még jóval rövidebb volt, vagy húsz évig használták tankönyvként a Hittudományi Akadémián. Ez vele az egyik „baj”: hogy noha nagyon korrekt és egyáltalán nem bigott, kérdésfeltevései, ahogy az illik is, határozott értékválasztáson alapulnak, és ez bármelyik világi iskolában rosszul nézne ki, pláne az én cinikus közvetítésemben. De persze a nagyobb baj, hogy olyan színvonalú, ami már minden elképzelhető közönségnek fölé van lőve. Egyszer szeretnék majd belőle tanítani, beletemetkezni valamelyik száz oldalába egy évre. De kit tanítanék? Kinek lenne erre fölös ideje?

Úgyhogy ajánlok valami befogadhatót. Hasznosnak is, feleslegesnek is, agymosó jellegűnek is tartom egyszerre ezeket a HELYETT-könyveket, mint pl.: 66 híres magyar regény, ennyi és ennyi eposz vagy szónoklat, stb. Puskának, tudásfelfrissítőnek jók persze, főleg a 111 híres regény. De van egy kivétel, ami MINDENKÉPP jó: a 33 híres bölcseleti mű. A Móra kiadónak ez a könyve baromi nagy ötlet: és szinte mesteri a kivitel. Nagyon jó szerzőket, írni tudó szakértőket kértek meg a filozófusportrék megírására, ezeket a portrékat mi is használni fogjuk majd, mert olyanok. És a műtömörítések: nos, ebben az esetben azok is funkcionálisak: pontosak, rövidek, belemagyarázásmentesek, miközben a nehéz helyek megközelítését meg általában segíteni tudják. Ezt a könyvet úgyis csak az alapszöveg mellé téve lehet böngészni: és úgy viszont nagyon nagy segítség. Alapkönyv. Nekünk is az lesz.

Valéry a vallásról, középkorról

Most egy kis középkori filozófia. Kezdem azzal, ami egyszer már volt, Valéry mondatával. Érdemes újra átgondolni.

„A keresztények stb. számára a hivatkozási alap a halál.
Nietzsche számára — az élet —, megint másoknak a harmónia stb., egy bizonyos rend, amely tetszést tud kelteni.
De a dolog megéri — elvezethet a hivatkozások teóriájához.”
(Valéry, 39)

Hogy kinek, illetve milyen kornak ki-mi a hivatkozási alapja, mi a referenciapontja, mi az az érték, mérték, amire szívéből hivatkozik — ennél fontosabb kérdés alig van. Egy-egy kor ritkán lát ki magából, illetve ritkán lát rá magára: tudattalan marad számára a kiindulópontja, vagy még gyakrabban: áltatja magát.

A 19. századi német filozófia volt az első, amely tudatosítani akarta magában ezeket a kiindulópontokat. Hegel, de mások is, egyértelműen saját rejtett előfeltevéseiket keresték. Tudták, hogy van ilyenjük, és megpróbáltak szembenézni vele: szerettek volna meglenni nélküle. Azt fel is fedték (200 évvel a reformáció után nem volt olyan nehéz), hogy a kereszténységen már csak problematikusan nyugszanak. Univerzális vallásuk már nincs, és valami univerzális filozófia nélkül megdöglenek. Mindegy, hogyan, de csinálniuk kell egyet. Művészetből, zenéből, legendából. Romantika. Látták, hogy a tulajdonképpeni kiindulópontjuk az elszigetelt egyes ember, a kifejlett, autonóm individuum. Látniuk kellett, hogy ilyesmi tulajdonképpen nem létezik. Utópia. Ezért kellett a fajba, nemzetbe, társadalmi osztályba belehátrálniuk. Volt olyan iskola, amely megpróbált megmaradni az egyes ember filozófiájánál, ők lettek kb. az egzisztencialisták. Fő kérdésük valami efféle: miért nem lesz az ember öngyilkos. (Camus)

A 20. század az egész problémahalmazt megörökölte aztán, és ideológiai kérdéssé változtatta. Tömegek harcaként próbálta megoldani. Lebutítva, harsánnyá téve, eltömegesítve. Ezért masíroztak végig többször a katonák a földgolyón. Körbe-körbe, aztán elölről. „Szép embertelenség.”

*
Na jó. Vissza a középkorba.

„Isten, pszichológiai természete szerint, olyan kép vagy elképzelés, amely senkinek se jut eszébe addig, amíg a körülmények vagy a dolgok világosak és megszokottak.” (Valéry, 153)

Kivéve, ha erre trenírozta magát, mert például pap vagy bigott. De egyébként pszichológiailag korrekt az észrevétel. Hamvas a Szareptában (az egy műve neki) ugyanezt játssza, gondolja el a fasisztával kapcsolatban. Ott is szuper az észrevétel, csak húzósabb: mondja, kérdezi a fasisztától képzeletben, maga netán akkor is fasiszta, amikor a babájával izél? Na ugye, hogy akkor nem, mert akkor más foglalkoztatja. Szóval ez a fasizmus-dolog tulajdonképpen nincs is, ez csak olyan „történeti érdekesség”.

Hamvas tudta, hogy nagyon sok dolog, amibe amúgy belehalunk, nincs is igazából. Csak összetévesztjük vele magunkat.

A kérdés, hogy miképp áll a dolog vallásilag. Vagyis: miért jutott az embernek egyszer csak eszébe, hogy vannak láthatatlan nagyhatalmak, és hogy azokhoz kell fordulni. Mi vált szokatlanná a világban hirtelen? Mikor? Hogy kezdődött ez? Vagy mindig is volt?

Ha már az ősember is olyan volt, mint azok az emberek, akik örökké idegen világban érzik magukat — akkor a vallás nem kezdődött soha, hanem eleve lennie kellett.

*
„Az egyház olyan bölcs volt és annyira tudatában annak, mit van mód tenni — hogy a saját külön szellemi létezésemben is felfedezek olyan tendenciákat, sőt olyan szervezetek árnyait, amelyek meglehetősen hasonlítanak az Ő intézményeihez. Így — akár tetszik, akár nem — nekem magamnak is megvannak a magam Szentjei. Halott gondolkodók egész albuma; közülük mindegyik szenvedélyes érdeklődéseim valamelyikének patrónusa. Nem is annyira a tetteikért tisztelem őket, inkább kutatásaikért és feltételezett változásaikért. — De ünnepeket azért mégsem ülök.”
(Valéry, 155)

*
„A vallás nem magyarázat — legfeljebb megoldás.” (Valéry, 157)
Skolasztika: a vallás azon kívül, hogy persze megoldás, egyben igenis magyarázat is akart lenni. Alkalmasnak találta erre magát, és egy röpke évszázadra, Albertus Magnus, Tamás idején talán az is volt.
Megoldásnak, egyesek számára, persze ma is jó. Csak ez nem általános.

*
„A Szeretet szót csak Krisztus óta találjuk összekapcsolva Isten nevével.” (Valéry, 168)

A kereszténység előtt is voltak más szeretetvallások. De ilyen jelentős, nagyhatású nem volt másik. Vallásként később se. Egyes neoplatonikus iskolák lehettek volna ilyenné, ha vallássá bírtak volna válni, aztán az alkimisták, szabadkőművesek, egyes zárt szekták… Művészi csoportosulásként a romantikusok, szimbolisták. Eszmetörténetileg a pánszlávisták, anarchisták, hippik. Szóval utána már sok minden utánozta, de egyik se vált naggyá, erőssé, tartóssá. Kifulladt gyorsan.

*
„Történelem és Szavak
Elavulás — „Szépség”, „Erény” — ezeket a szavakat már nem lehet komolyan használni. Az „Ok” minden okozat nélkül hangzik el — — Úgy gondolom, a Szerelem, Szeretni szavak is vesztenek erejükből. Minden század beiktatott vagy elhullajtott néhány szót a legelsőrendű fontosságúak közül.
Ez igen, ez történelem — olyan, amely sokkal tanulságosabb az események történeténél — lévén ez a működések történetének része.”
(Valéry, 85)

A reneszánsz próbálkozása: visszaiktatni jogaiba az antik értékeket. Ahol sikerült, ornamentika lett és meddőség. Amit feltaláltak, arra egyre nehezebb volt ráfogni, hogy az valami újjáélesztés lenne. Maga a személyiség fogalma is új volt, elsőrendű fontosságú.
Platóntól persze tanultak valamit, de mit?

Valéry Nietzschéről

Paul Valéry híres Füzeteiben sok érdekes passzus található. Most szemezgettem nektek belőle egy kicsit. Ilyesféléket ír NIETZSCHÉről (nem fogom őket kommentálni):

„A keresztények stb. számára a hivatkozási alap a halál.
Nietzsche számára — az élet —, megint másoknak a harmónia stb., egy bizonyos rend, amely tetszést tud kelteni.
De a dolog megéri — elvezethet a hivatkozások teóriájához.”

„Nietzsche nem táplálék — hanem ajzószer.”

„A filozófusok
Egyiknek a feje olyan, mint egy torony, a másiké, mint egy hordó: szinte hallani benne zizegni a csicseriborsót.
Kant, portréi nyomán, valami gyógyfűárus lehetne. Nietzsche őrjöngő Duna melléki karmester.
Szókratész vidéki kávéházi bölcs. Descartesban van valami egy speciális fegyvernem zászlóaljparancsnokából.
Spinozát sohase láttam.”

„Minden metafizika az oda nem figyelés terméke. Vegyük például Nietzschét, aki oly hevesen kikel a verbalitás fantomjai ellen, és végül elérkezik a hatalom akarásá-hoz, ő, aki idézőjelbe tette ezt az akarat szót, mint a gyanús szavakat szoktuk, amikért nem vállalunk felelősséget.”

„Nietzschéről (leveleit olvasva utazás közben)
Hogyan lehetséges, hogy ilyen méretű intellektus ilyen ostobaságokat irkáljon össze — ekkora eszmei fontosságot tulajdonítson a saját eszméinek?
Számomra erre nincs semmi megoldás. …
Pedig jól érezte, hogy nem szabad irodalmárnak lenni. Íme a jófajta gőg.
De Messiásnak legalább annyira nem. És azt érezni, hogy az újdonság és egyetlenség erényével tündöklünk.
Úgy érezni, hogy az erény letéteményesei vagyunk.”

„Nietzsche — mindent összevéve — túl különleges. Figyelemre méltó eset — Példa arra, mi lehetne a művészi öntudattal párosult exfilozófia.”

„Nietzsche — Elviselhetetlen infláció, amely aláássa ezt a nagy intelligenciát.
Micsoda papiros-hegycsúcsok! — Hogy lehet ennyire hinni valamiben —?
És micsoda professzoros képzelet! — — Megittasul az olvasástól és az olvasmányoktól. Mennyire fontosak neki a könyvek. …
- És természetesen, személyes nem szemlélődő. Semmi érzéki — semmi ideg — nordikus típus.
Ebből aztán ez a vegyes saláta, mese, filo-lógia és –szófia — Disszertáció-esztétika.
De ahol jó, ott very exciting. Nem több — de nem is kevesebb — és ez sok.
A szertelen túlzók rendjébe tartozik, a megasztomániás magányosok osztályába. De mégis — rendkívüli érzéke volt az intellektuális érzékenység és az ezen belül elérhető költészet iránt. Magam is próbálkoztam hasonlóval — de engem semmi sem bátorított rá, se a kor és a környezet, se a mi nyelvünk, amely folyton választékosságra kényszerít és sem azzal a szabadsággal, sem azzal a szókinccsel nem rendelkezik, amit ez a vállalkozás megkövetel.”

„Ajzószerek — Elméleti mámorok —
Néhány oldalt olvasok a „Hatalom akarásá”-ból — s miután megtalálom benne, amit vártam, ugyanis az ajzószert — … újra érzem, újra fellelem benne az üresség érzését — amit prófétizmus, historizmus, filozofizmus és biológia e keveréke kelt bennem.
A verbalizáció rabja… ugyanazé, amit másoknál annyiszor leleplez. Érdekes lenne összeállítani egy albumot ezekből az egymással összevetett elvont epopeiákból —
…”

„Nietzschét olvasva — Nietzschében (akit legtöbbre becsülök az ideológia terén) — az a fontosság a hamis, amit a többieknek tulajdonít — a polémia — s minden, ami a disszertációkat juttatja eszünkbe. Túlságosan úgy látja a dolgokat, mintha eleve el volnának helyezve az Irodalomtörténetben — saját magát pedig, mint Szókratész és Kant lebíróját…
Meg aztán a varázsszó: Élet. De hát nem merő felületesség ezt megidézni?”

Szóbeli tételek

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK FILOZÓFIÁBÓL, 2009
(Az egyes források után megjelölöm, honnan szerezhető meg a szöveg. Alapvetően két forrásból: vagy tőlem, és akkor (OB) megjegyzést találtok, vagy pedig a tankönyvből (a már említett Áron/Jócsák/Kalmár/Kerner-féle Filozófia középiskolásoknak c. kiadványból, Áron Kiadó, 2008), és akkor a (TK: oldalszám) jelölést találjátok ott.

1.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: Mi a filozófia?

Feladat:

a)
Karl Jaspers, XX. századi egzisztencialista filozófus szövegének figyelembevételével ismertesd a szerző elképzelését a filozofálás eredetéről és értelméről!
(Jaspers: Bevezetés a filozófiába, részlet) (OB)

b)
A XIX. század nagy német filozófusának, Hegelnek fiatalkori szövegét felhasználva értelmezd azt a gondolatot, hogy a filozófia a „meghasonlás” terméke!
(Hegel: A fichtei és a schellingi filozófia különbségéről. Részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

2.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: A létre vonatkozó kérdés

Feladat:

a)
A preszókratikus filozófia két nagy alakja: Hérakleitosz és Parmenidész szövegei alapján mutasd be a tárgyalt korszak főbb ontológiai problémáit!
(Hérakleitosz és Parmenidész fragmentumai, részletek) (OB)

b)
Helyezd el a korban, majd ismertesd Descartes szubsztanciákról szóló tanítását!
(Descartes: Értekezés a módszerről, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

3.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: A test-lélek-probléma

Feladat:

a)
Ismertesd Platón elképzelését test és lélek viszonyáról, az emberi lélek halhatatlanságáról!
(Platón: Phaidón, részlet) (OB)

b)
Ismertesd Arisztotelész lélekfelfogását!
(Bertrand Russell: A nyugati filozófia története, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

4.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: Megismerhetőség, igazság, bizonyosság

Feladat:

a)
Számítógépre kötött, tartályban lebegő emberi agyak fel tudnák-e ismerni helyzetüket? Foglald össze a Mátrix c. filmhez is ötletet adó gondolatrendszert! Alakítsd ki saját reflektált álláspontodat!
(Hilary Putnam: Ész, igazság, történelem, részlet) (TK: 121-2)

b)
Ismertesd Kant álláspontját a megismerésről: ki ismer meg és mit ismerhet meg?
(Kant: A tiszta ész kritikája, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

5.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: Az én problémája

Feladat:

a)
Mit jelent az a gondolat, hogy az egzisztencia megelőzi az esszenciát? Következik-e mindebből, hogy minden egyes emberért felelősséggel tartozunk? Hogyan lehetnénk „szabadságra ítélve”? Mit jelenthet mindez?
(Sartre: Egzisztencializmus, részlet) (TK: 129)

b)
Hamvas Béla gondolatmenetének ismertetése és értékelése a személyiséggé-válásról
(Hamvas Béla: Regényelméleti fragmentum, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

6.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: A végesség emberi problémája

Feladat:

a)
Mit tehet az ember a számára adott véges időben? Például halogat. Peter Sloterdijk frankfurti előadássorozata — a megadott részlet ismertetése és értelmezése
(Peter Sloterdijk: Világra jönni — szót kapni, részlet) (OB)

b)
Descartes elmélete az emberről mint gondolkodó, de Istenhez képest „véges” szubsztanciáról
(Descartes: Értekezés a módszerről, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

7.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: Az érték problémája: a jó és a szép

Feladat:

a)
A „arany közép” filozófiája: Arisztotelész etikai nézeteinek ismertetése és értékelése a megadott szövegrészlet alapján
(Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, részlet) (TK: 31-2)

b)
Nietzsche filozófiai törekvései: az értékek átértékelése
(Nietzsche-szövegek) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

8.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: A szabadság kérdése

Feladat:

a)
Locke saját társadalmi szerződés-elmélettel rendelkezik. Ennek alapján fejti ki azt az akkor újszerű liberális elgondolást, hogy a polgári állam csak részben korlátozhatja az egyén szabadságát. Értékeld Locke álláspontját!
(Locke: Levél a vallási türelemről, részlet) (TK: 150-1)

b)
Az újkori liberalizmus újszerű kérdésfelvetése: az egyén szabadságának védelme a közvélemény nyomásával szemben
(John Stuart Mill: A szabadságról, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

9.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: A környezet- és bioetika problémái

Feladat:

a)
Ernst Jonas szerint a bio- és ökofilozófia a filozófia legújabb, ugyan máris meglehetősen elkésett vállalkozása. Ismertesd és mérlegeld e nagyhatású gondolkodó nézeteit!
(„Közeledünk a gonosz véghez”. Beszélgetés Hans Jonas filozófussal) (TK: 155-7)

b)
Egy újszerű megközelítés: az ember mint biológiailag meghatározott lény egy ökológiai rendszerben
(Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

10.
Témakör: Filozófiai problémák

Tétel: Globalizáció és társadalom

Feladat:

a)
A modern kapitalizmus létrejötte és jelentősége
(Marx—Engels: A kommunista párt kiáltványa, részlet) (OB)

b)
A történelem végének újra felmelegített elmélete: Fukuyama nézetei jelenkorunkról
(Fukuyama: A történelem végéről) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

11.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Platón

Feladat:

a)
Platón nézetei az anyagi világ és az ideák viszonyáról, a megismerésről és a filozófus feladatáról
(Platón: Az állam, részlet. A barlanghasonlat) (TK: 22-3)

b)
Platón szerelemfilozófiája
(Platón: Lakoma, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

12.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Arisztotelész

Feladat:

a)
Arisztotelész politikaelméletének ismertetése
(Arisztotelész: Politika, részlet) (TK: 32-3), ill. (OB)

b)
Arisztotelész felfogása az első filozófiáról: a szubsztanciáról és a kategóriákról
(Arisztotelész: Metafizika, részlet) (TK: 30)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

13.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Aquinói Szent Tamás

Feladat:

a)
A skolasztikus érvelés sajátosságai. Az öt istenbizonyíték értelmezése
(Aquinói Szent Tamás: Summa Theologia, részlet) (TK: 55-6)

b)
A középkor univerzália-vitája; Tamás mérsékelt realizmusa
(Bertrand Russell: A nyugati filozófia története) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

14.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Descartes

Feladat:

a)
Descartes módszeres szkepszise. Ismertesd a filozófus gondolatmenetét az első kételytől a cogito-ig
(Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról, részlet) (TK: 119-21)

b)
Descartes ideiglenes erkölcstanának értékelése. Lehet, hogy ma már csak ideiglenes erkölcstanaink vannak?
(Descartes: Értekezés a módszerről, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!


15.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Kant

Feladat:
a)
Mi a felvilágosodás? Ismertesd és elemezd a filozófiatörténet egyik legnagyobb hatású „programnyilatkozatát”!
(Kant: Mi a felvilágosodás?, részlet) (TK: 68-9)

b)
Kant fellépése: a kopernikuszi fordulat ismertetése és értelmezése
(Kant: A tiszta ész kritikája, részlet) (TK: 77-8)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

16.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Kierkegaard

Feladat:

a)
Kierkegaard elgondolása a választásról — vagyis a személyiség átépítéséről
(Kierkegaard: Vagy-vagy, részlet) (OB)

b)
Kierkegaard hitértelmezése — a hit lovagja
(Kierkegaard: Félelem és reszketés, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

17.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Marx

Feladat:
a)
A fiatal Marx messzemenő következtetéseket vont le kora ipari társadalmának elemzése közben: tőle származik az első modern elidegenedés-elmélet. Értelmezd ezt az elméletet a megadott szövegrészlet alapján!
(Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok, részlet) (OB)

b)
Értelmezd Marx gazdaságelméletét!
(Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához. Bevezetés) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

18.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Nietzsche

Feladat:

a)
A nietzschei program radikalizmusa: mi következik első- majd másodfokon „Isten halálából”? Értelmezd a problémát a megadott szövegek alapján!
(Nietzsche: A vidám tudomány, részlet, ill.: Így szólott Zarathustra, részlet) (TK: 91), ill. (OB)

b)
Nietzsche nézetei a dionüszoszi és apollóni művészetről
(Nietzsche: A tragédia születése) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

19.
Témakör: Filozófusok alapvető gondolatainak ismerete

Tétel: Heidegger

Feladat:

a)
Ismertesd Heidegger gondolatmenetét a létmegértés elkezdéséről!
(Heidegger: Bevezetés a metafizikába, részlet) (TK: 97-8)

b)
Tudomány és filozófia viszonya Heideggernél
(Heidegger: Mi a metafizika, részlet) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!

20.
Témakör: Korszakok, irányzatok

Tétel: Korszakok, irányzatok

Feladat:

a)
Az antik filozófia fő jellegzetességeinek bemutatása
(Engels: Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége, részlet) (OB)

b)
A felvilágosodás jellemzése az Enciklopédia szócikkei alapján
(Enciklopédia-szócikkek) (OB)

B tétel: NEM MEGADHATÓ!


TÁJÉKOZTATÓ:
a feleletek értékelése

„A” rész

Összesen 35 pont adható.

filozófiatörténeti tudás, problémafelvetések és válaszok, interpretációk ismerete : 9
a logikus gondolkodás eljárásainak és az érvelési technikáknak az alkalmazása: 9
a szövegértelmezés szintje: 9
a filozófiai problémák interdiszciplináris és kultúrtörténeti megközelítése: 8


„B” rész

Összesen 15 pont adható.

filozófiatörténeti tudás, problémafelvetések és válaszok, interpretációk ismerete : 3
a logikus gondolkodás eljárásainak és az érvelési technikáknak az alkalmazása: 4
a szövegértelmezés szintje: 4
a filozófiai problémák interdiszciplináris és kultúrtörténeti megközelítése: 4

Hamvas Béla egy elfeledett Platón-értelmezése

Igazából nem nagyon értem, ezt hogy is képzelitek.

Most még egy bejegyzést ideteszek, de már nem fárasztom agyon magam.

Hamvas Béla:
A filozófus király – az örök filozófus

"... Képzeljék el, hogy Akadémos kertjében az öreg Platón tanítványaival sétál. Egészen ősz és meghajlott. Jó néhány esztendő telt el már azóta is, hogy utoljára Szicíliában volt, még egyszer megkísérelte felépíteni a Politeiát, de Dionysios zsarnok ösztönén és az értelmetlen tömeg tudatlanságán elbukott. Visszatért Athénbe, s azóta csendesen sétál a város mellett a platánok alatt, leül a fehér kövekre néhány fiatal fiú közé s halkan beszél.
Egy napon az egyik fiú azt kérdezi: Mondd, isteni, nagy kudarcod után is vallod azt, hogy államot csak úgy lehet kormányozni, ahogy megírtad és hirdetted? Nem jutottál jobb belátásra most, miután semmit abból, amit gondoltál, megvalósítani nem tudtál?
Platón még a szokottnál is csendesebben válaszolt: Nem. És elmondom neked, hogy más belátásra miért nem jutottam.
Kis szünetet tartott, hogy emlékeit összeszedje, aztán így folytatta az árnyékos platán alatt: Mikor évekkel ezelőtt Szicíliában hajóra szálltam és láttam, hogy minden akaratom, szándékom elveszett, nem saját tehetségtelenségemen, hanem mások irigységén, botorságán csúfosan zátonyra jutott, kétség vett rajtam erőt. A hideg szél az árbockötelek között sípolt, de kint voltam a fedélzeten egész éjszaka, hogy megalázott lángoló szívemet lehűtsem. Önkéntelenül Sókratést, holt mesteremet hívtam, vádoltam is. Azt kérdeztem tőle, amit te most tőlem: vajon van-e értelme még tovább tartani oly állam képét, amelyet az idea nevében csak egy ember kormányozhat, a filozófus király. Sötét és szakadékos percek voltak azok ott a hullámokon imbolygó hajó fedélzetén a szélben egyedül és éjszaka. S mikor már vagy huszadszor mondtam magam elé csaknem értelmetlen zavaromban ugyanazt, hogy: szólj, Sókratés, van értelme még? - akkor hirtelen úgy tűnt, mintha a vitorlák közül előlépett volna ő, Sókratés. Arca nyugodt volt, életében sohasem láttam ilyen nyugodtnak. Szája körül a hamiskás mosolyt, amiért annyira szerettük, hiába kerestem. Közelebb jött és leült. Egész lényében volt valami, amire szót hiába keresek. Csak amióta ezt' a lényt láttam, tudom, hogy mi a halál. Barátságos volt, de éreztem, ha itt látom is, tulajdonképpen megmérhetetlenül távol van. Elakadtam és annyit tudtam még kinyögni:
Szólj, Sókratés.
Mire ő bólintott és megszólalt. Hangját a szél fütyülésétől alig lehetett elválasztani: Kevély vagy Platón. De, így van rendjén. Az emberben titánok vére folyik. És kell, hogy ilyen legyen. Kimondtad azt, hogy államot más nem kormányozhat, csak bölcs, aki király és a király, aki bölcs. Kevélységedben mindjárt fel is akartad építeni. S most itt szenvedsz letiporva, szegény Platón. Várj egy kicsit. Hidd el, jót mondtál. Másképpen nem lehet. Soha boldog állam nem lesz, csak ha azt filozófus kormányozza. De nem te fogod megteremteni. Te csak kimondtad. Maguknak kell megcsinálni. Hogy mikor? Megmondom neked: amikor akarják. Most? Száz, ezer, százezer év múlva? Mindegy. Nekik kell megcsinálni és akkor, amikor akarják, megcsinálják és meg kell csinálniuk, mert boldogok másként nem lehetnek és soha boldog állam nem lesz, csak amit filozófus kormányoz. Várnak? Várjanak. Szenvednek? Véreznek? Éheznek? Boldogtalanok? Ők akarták. Rendetlenség, viszály, zavar, méreg, gyilkosság, erő-szak kell nekik? Tehetek ellene valamit? Te kimondtad. Igazad volt és van és lesz. A filozófus a világ királya, s az emberiség boldog csak a bölcs uralma alatt lehet. Mert csak az uralkodik helyesen, akinek a hatalom nem szenvedély, inkább teher. Ne bántson a kétely, Platón. Te nem tudtad megcsinálni, talán éppen azért, mert még volt benned szenvedély. Majd ha lesz valaki, aki el fog bújni az uralom elől, a feladat arra vár. De a népnek kell akarni. S amíg a nép inkább éhezik, gyűlölködik, zajong, lázong, hódít, öldös, kapzsi, erőszakos, hiú, addig úgyis hiába. Nyugodj meg Platón.
Az árnykép fölkelt, megérintette homlokomat s aztán, mintha a szél elfújta volna, eltűnt.
Íme, barátom, ez történt velem a hajó fedélzetén, éjszaka, mikor Szicíliából ismét visszatértem kudarcom után ide Athénbe.
Az ifjú csak későn válaszolt: Mondd, isteni, lehetségesnek tartod, hogy majd, ha filozófus leszek, megcsinálom én?
Platón egyszerre nagyon komoly lett és azt mondta: A filozófus azért a világ királya, mert az ő feladata az isteni élet képét és követelményét az emberiségben őrizni és fenntartani, és ha ideje elé az isteni életet megvalósítani.
Aztán tovább sétáltak az árnyékos platánfák alatt."
(Athenaeum, 1941)

Petri-fragmentumok

Petri György filozófiát is tanult annak idején. Persze eléggé szabadon értelmezte az ideológiai elvárásokat egy idő után. (Amikor egyszer megkérdezték tőle, tud-e kivezető utat a szocializmus nehéz helyzetéből, nagy nyilvánosság előtt azt válaszolta: egyet tud, Hegyeshalom felé. Nem is csodálkozott, amikor tíz évre eltiltották mindenféle publikálástól.)

Remek kis versikéi vannak viszont, amelyek prímán összefoglalnak egy-egy filozófiai álláspontot. Ezekből mutatok párat. Az utolsó kötetből: Amíg lehet, 1999.)

„A filozófia eredete a csodálkozás”:

A filozófiáról

„Esik az eső!” – mondja a kisfiú.
„Na és?” – mondja a mama.
Megfosztva a gyermeket
a felismerés-kimondás örömétől.
És így tulajdonképpen
minden rossz szándék nélkül
elkezdi leszoktatni a csemetét
a csodálkozásól. És már be is iratta
– akaratlanul – a tanfolyamra,
amit úgy hirdetnek:
„Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?”

Az antropomorfizmusról, illetve az énközpontúságról:

Nélkül

Nehéz nélkülem
elképzelni a világot.
De ki mondta,
hogy muszáj elképzelnem?

(Mellesleg, el tudom képzelni:
egy tányér tejszín
macska nélkül.)

Az élet értelméről vagy értelmetlenségéről:

Vakvilág

Üres a tér, vak a világ,
dehát mégiscsak nekivág
az ember, mert mi mást tehet,
hogy el ne lepjék a legyek.
Alkotni, cselekedni kell:
tollal, ecsettel, semmivel,
mert nem lehet, hogy csak legyünk,
mint a barom, és ne tegyünk
semmit, bár tudnánk tenni a semmit!
De nem tudjuk, hát erről ennyit.

Nietzsche. Isten halott

Nietzsche kiemelt témánk lesz, benne a filozófusportrékban. De lehet, hogy B tételként is elővesszük. Mindenesetre: az alábbiak semmiképp nem lesznek feleslegesek.

Nietzsche köztisztasági munkásságának lényege talán így foglalható össze: arra szakosodott, hogy sorban eltakarítsa, sírba fektesse a hullákat. Paradox módon azonban ehhez előbb meg kellett ölnie őket. Mert bár már hullák voltak, nagyon erős látszatéletük volt még. És ettől groteszk, sőt morbid ez az egész Nietzsche-projekt. Ettől nem heroikus — miközben az.

Nézzünk most egy sírbafektetettet, az egyik legelsőt. Isten.

A Vidám tudomány című könyvében (1882) olvasható a következő paragrafus:

125.
Az őrült. — Nem hallottatok arról az őrültről, aki fényes délelőtt lámpást gyújtott, a piacra rohant s közben folyton azt kiabálta: „Istent keresem! Istent keresem!” — Mivel a jelenlevők között éppen sokan voltak, akik nem hittek Istenben, nagy nevetés támadt. Tán elvesztetted? — kérdezték egyesek. Talán csak nem szaladt el valamerre, mint valami gyerek? — így mások. Vagy netán elrejtőzött? Fél tőlünk? Hajóra szállt? Kivándorolt? — így kiabáltak és nevetgéltek összevissza. Az őrült közéjük vetette magát, szinte átlyukasztva őket a tekintetével. — „Hova lett Isten? — kiáltott föl. — Majd én megmondom nektek! Megöltük őt — ti és én! Gyilkosai vagyunk mindannyian! De hogyan is csináltuk ezt? Hogyan is lehettünk képesek kiinni a tengert? Ki adta kezünkbe a spongyát az egész láthatár letörléséhez? E vonalak nélkül mi lesz egész építőművészetünkből? Állnak-e házaink a jövőben is? És mi magunk vajon megleszünk-e még? Mit tettünk, amikor e földet elszakítottuk napjától? Merre halad most? Mi hova tartunk? Minden naptól egyre távolodunk? Nem zuhanunk egyenesen előre? Vagy hátra vagy oldalt vagy minden irányba? Van-e még fönt, és lent van-e? Nem a végtelen semmiben bolyongunk? Nem érezzük az üres tér borzongató fuvallatát? Vajon nem lett-e hidegebb? Nem jön-e közelebb és mindegyre közelebb az éj? Nem kell-e lámpást gyújtanunk fényes délelőtt? Nem halljuk tán az Istent temető sírásók ricsaját? Nem érezzük-e az isteni rothadás szagát? — elrohadnak az istenek is! Isten halott! Halott is marad! És mi öltük meg őt! Mivel vigasztaljuk magunkat mi, minden gyilkosok gyilkosai? A világ eleddig legszentebbje és leghatalmasabbja elvérzett késszúrásainktól — ki törli le rólunk a vérét? Milyen vízzel mossuk le magunkról? Miféle vezeklést, milyen szent játékot találjunk ki önmagunknak? E tett nagysága nem túlságosan nagy hozzánk képest? Nem kell-e istenné lennünk nekünk is, hogy méltónak mutatkozzunk e tett nagyságára? Ennél nagyobb tett nem létezett soha — és aki e tett után születik, az éppen e tett révén magasabb rendű történelemhez tartozik majd, mint az előző volt!” — Az őrült most elhallgatott és megint hallgatóira nézett: ők szintén hallgattak és idegen tekintettel bámulták őt. Végül a földhöz vágta a lámpást, hogy az menten kialudt és ezer darabra tört. „Túl korán jövök — mondotta —, még nincs itt az én időm. Még útban van ez az iszonytató esemény, még vándorol — még nem jutott el az emberek fülébe. A mennydörgésnek és a villámlásnak időre van szüksége, a csillagok fényének időre van szükségük, a tetteknek időre van szükségük, még elkövetésük után is, hogy meglássák és meghallják őket az emberek. Ez a tett még sokkal messzebb van tőlük, mint a legtávolabbi csillagok — és mégis ugyanezt tették meg!” — Beszélik még, hogy az őrült azon a napon különféle templomokba tolakodott be és rázendített Örök nyugodalmat Istennek-jére. Amikor kivezették és felelősségre vonták, egyre csak azt hajtogatta: „Ugyan mi egyebek ezek a templomok, ha nem Isten kriptái és síremlékei?”

Itt még nem a harcos viszonyulás található: nem az, hogy „dejó, ezzel sincs több dolgunk, fogjunk valami fontosabbhoz!”. Nem, Nietzsche itt még úgy látja, a civilizált emberiség tudatában értékgyilkosság történt, és mi lesz majd vele értékek nélkül? Pár év, és felfedezi majd a helyzetből fakadó előnyöket (azt, hogy lehet új értékeket javasolni, átértékelés), és ki is aknázza; de itt még a belesápadás van.

Az isten halálát mint lehetőséget egyébként korántsem Nietzsche vetette fel elsőként. Olvasható már a 19. század első évtizedeiben is, Hegelnél, egy bekezdésben: ez a rémületes elképzelés, mondja, megrendítené az ember egész pozícióját. (És így is történt.) Filozófiailag nem perdöntő, de azért érdekes, hogy a nagyszerű német költőnél, Heinénél is olvashatunk csúfondáros sorokat Isten haláláról. („Meghalt az Úristen az égben, és lent az ördög is halott".) (Heine egyébként a berlini egyetemen tanítványa volt Hegelnek, és nagyon becsülte őt, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy kifigurázza. Mindenkit kifigurázott.)

A magyar irodalomban Tóth Árpád volt az, aki egy, lehet, hogy szép, de amúgy minden eredetiséget nélkülöző versében (Tetemrehívás) megörökítette Nietzschének ezt az élményét. Kiindult az „Isten halott”-gondolatból, elképzelt egy nagy gyilkosságot, rápakolta Arany Tetemrehívásának alapötletét, és leöntötte a saját kifejezésmódjával és bánatával. Oktatási-szemléltetési célokra kiemelkedően alkalmas egyveleget hozott létre. Nézzétek:

Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem –
Felnézek a nagy, csuda égre,
És látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak
Úgy rémlik, a felhők felett
Azért a csönd: meghalt az Isten,
És ravatalra tétetett.

Fejénél roppant arany lángok,
Antares s Orion ragyog,
Körüle térdre rogyva sírnak
Az árván maradt angyalok.

Valaki megölte az Istent,
És fekszik némán és hanyatt;
S reszketve a gazdátlan űrnek
Lakói hozzá bolyganak.

Jönnek a sárga Hold-lakók és
A Mars bölcs óriásai,
Saturnus-népek hat szivükkel
S Vénusz szirom-leányai.

És olykor egy-egy emberlélek,
A gennyes Földnek hirnöke
Jön, és láttára szerterezzen
A gyászolók kövült köre.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér
Az alvadt sebből fölfakad,
Legördül lassan, s átzuhogja
A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér –
S a földön bíbor alkonyat
Gyúl tőle a sötét hegyek közt –
S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak
Nem lehet többé mosolya,
Mert ember vagyok én is, én is,
Az isten véres gyilkosa…
(1926)

És végül itt az Imígyen szóla Zarathustra megfogalmazása. Ez a híresebb, ez a részvéttelenebb, a kiaknázóbb. Nem is annyira ez a bevezetés, mint maga az egész könyv. Nietzsche, az „őrjöngő Rajna-melléki karmester” (Valéry) itt már elemében van. Egyre mélyebbre és mélyebbre jut.

Zarathustra magánosan szálla le a hegyről és senki sem vetődék útjába. Midőn azonban az erdőbe ért, hirtelen aggastyán álla vele szemközt, a ki elhagyta volt szent kunyhóját, hogy gyökereket keressen az erdőben. És az aggastyán így szólítá meg Zarathustrát:
„Nem idegen nékem ez a vándor: évekkel ezelőtt erre ment vala. Zarathustra volt a neve; ámde elváltozék színében.
Akkoron hamvadat vitted a hegynek: ma pedig tüzedet akarod völgynek vinni? Nem féled-e a gyujtogató büntetését?
Igen, megismerem Zarathustrát. Tiszta a szeme és szájában nem lappang utálat. Vajjon nem lépked-e táncos módjára?
Elváltozott Zarathustra, gyermekké lőn Zarathustra, ébren van Zarathustra: mit akarsz hát az alvóknál? Úgy éltél a magánosságban, miként tengerben, s a tenger vitt téged. Óh jaj, szárazföldre akarsz lépni? Óh jaj, ismét magad akarod cipelni testedet?”
Zarathustra felelé: „Szeretem az embert.”
„S én” - monda a szent - „ugyan miért vonultam erdőbe, vadonba? Nemdenem azért, mivel¬hogy nagyon, de nagyon szerettem az embert?
Most Istent szeretem: az embert nem szeretem. Az ember nékem túlságosan tökéletlen valami. Az emberszeretet megölne engem.”
Zarathustra felelé: „Mit beszéltem szeretetről! Ajándékot hozok az embereknek.”
„Ne adj nékik semmit” - mondá a szent. - „Inkább végy le róluk valamit és hordozd velük együtt, ez lesz nékik a legüdvösebb, hacsak néked is üdvös lészen!
S ha már adni akarsz nekik, ne adj nékik egyebet alamizsnánál, s hagyd őket még ezért is koldulni.”
„Nem” - felelé Zarathustra, - „én nem adok alamizsnát; ahhoz nem vagyok eléggé szegény.”
A szent nevete Zarathustrán, és így szóla:
„Láss neki hát, hogy elfogadják kincsedet! Gyanakvók ők a remeték iránt és nem hiszik, hogy ajándékozni jövünk.
Lépteink nagyon is magánosan hallszanak nékik az utcákon. S azonképen, amint éjjel, ágyaikból, ember lépését hallják, jóval napfölkelte előtt: ezt kérdezik maguktól, vajjon merre tart a tolvaj?
Ne menj az emberekhez és maradj az erdőben! Még jobb, ha az állatokhoz mégy! Mért nem akarsz, példámra, medve lenni a medvék között, madár a madarak között?”
„És mitévő a szent az erdőben?” - kérdezé Zarathustra.
Felelé a szent: „Dalokat költök és dalolom őket, és ha dalokat költök, kacagok, sírok és dörmölök; im-ígyen dicsérem istent.
Énekkel, sírással, kacagva, dörmölve dicsérem az istent, a ki az én istenem. De mit hozol te nékünk ajándékul?”
Zarathustra hallván e szavakat üdvözlé a szentet és mondá: „Vajjon mi adni-valóm volna számotokra! De eresszetek el gyorsan, hogy csak ne vegyek el tőletek semmit!” És ilyetén¬képen elválának egymástól, az aggastyán és a férfi, nevetve, ahogyan két fiú nevet.
Mikoron azonban Zarathustra egyedül maradt, im-ígyen szóla szívéhez: „Vajjon lehetséges-e? Ez az öreg szent az erdejében még semmit sem hallott volna arról, hogy isten meghalt?!”

(Magyar fordítás: Wildner Ödön, 1908. Azóta már van jobb, korszerűbb. Csak az nincs fent a neten, meg kell venni, aki rá áhítozik.)

Varró Dani

Íme egy kis meditációs objektum, B tételnek önmagában kevéske, gyakorlóanyagnak, háttérnek viszont talán jó. Egy vers a Szívdesszertből. (Harmadik, vagyis legutolsó kötete, szerintem 2006.) Van ott néhány sms-vers, ilyenek:

hogy mondjam el hogy mennyire szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre több mint 160 karakter

Meg még:

azt írom + most egy smsbe
hogy beléd vagyok kedvesem esve
vágyak dobálnak partra kivetnek
billentyűzárát oldd ki szívednek

ami meg egy szuper és vadiúj, működőképes metafora, tíz éve még leírhatatlan lett volna ez a billentyűzár = szívecske azonosság. Nem volt ilyen. Így működik a nyelv, az agy meg a világ. De nem erről van szó.

Hanem erről:

itt állok én e kerge hős
kabátom vízlepergetős
a szmájli számra ráfagyott
ha nem szeretsz hát ne szeress
ez itt csak egy teszt sms
hogy nyomkodom tehát vagyok

Descartes, 17. század, bonyolult, nem is teljesen eredeti gondolatmenet vége: GONDOLKODOM TEHÁT VAGYOK. Majd megbeszéljük, nem lesz szimpla ügy. Mindenesetre alapélmény, már ha a filozófiában van ilyesmi, élmény, életérzés, de persze, hogy van: az egyszálegyedül álló emberke életérzése, aki ül a könyvtárban vagy bárhol máshol, és végiggondolja, mi is a helyzet ezzel meg azzal. Az ember mint atom, másoktól elszigetelt individuum, ez jó is, meg rossz is: jót áll magáért, ő gondolja, amit gondol, csak hát azt is gondolja, hogy az ember a lényegi vonatkozásaiban kizárólag ilyen egyszálegyedüllévő lehet, pedig ez nem biztos. Sőt. Nyíri Kristóf filozófus mond erről például megszívlelendőt. Ő David Riesman, 20. századi, inkább szociológus mint filozófus kategóriáival veti össze. Riesman szerint az ember nagyon sokáig tradícióvezérelt volt, a törzse, népe, közössége hagyományaiban gondolkodott, másként nem is tudott. Aztán előjött a belülről vezérelt ember, ez az egyedülállós, sokat olvasós és sokat tökölős, végiggondolós fajta. (József Attila: Az én vezérem bensőmből vezérel!) (Reuter kiegészítése aforizmában: Azért csinálok annyi hülyeséget.) — Az 1960-as évek táján aztán (kommunák, beatzene, televízió) megjelent a kívülről vezérelt ember, ezek a mindenkori fiatalok, falkában, nemzedékekben, részben már én is ilyen voltam: csak egymáshoz van közük, se az előttük járókhoz, se az utánuk jövőkhöz, saját gyerekeikhez nincs igazán. Ezek csak csapatban tudnak létezni, gondolkodni. A magányos létezést, az önmagukért való felelősségvállalást meg sem értik. Nyomkodják, tehát vannak, Varró képe akaratlanul is telitalálat a kívülről vezérelt emberre, aki már nem is képes megérteni Descartes-ot.

Platonka blogol

Akkor ezt itt most elkezdem.

Filozófiát tanulunk, későn kezdtük el, nem tartunk sehol, viszont valamivel több, mint három hónap múlva itt az írásbeli, és rá három-négy hétre a szóbeli. Mindehhez hetente egyszer, maximum kétszer tudunk találkozni. Fáradtan, vagyis kedvetlenül. Nem épp ideális. Mert közben a teremtő már mér, méricskél, komplett világokat csinál, és bele szabályokat, kényszereket, lehetőségeket; és nekünk mindebből legalább középszinten valamit utána kellene csinálni.Megteremtette az érettségit, nekünk meg le kellene érettségizni.

Vagyis hát nektek.

Még van kicsike időtök (másfél hét), hogy meggondoljátok magatokat, de hát úgyse fogjátok. Ha már egyszer a többi tantárgyak még hétfejűbbek.

Ezért most gyorsan megnyitom az előkészítőnk blogszekcióját. Hátha még nem teljesen késő.

Ez persze itt, előre szólok, nem olyasféle blog lesz, amit élvezettel ír az ember, irodalmilag, hatásra törve, szavakat cserélgetve. Nem olyan, amihez álomból felkel javítani, mert ortopéd hibát követett el, viszont most megálmodta a tutit. Nem, nem lesz valami topomfasza, mindössze egy szimpla gyalogos blog lesz, tőmondatok Platónról, Heideggerről, bioetikáról. Olvasni se lesz nagyobb élvezet, mint nekem összeirkálni. De talán hasznos lesz, noha a filozófia alapból nem hasznos, maximum érdekes. De ez még az se lesz. Hanem érettségi-segédanyag, na az lesz. Fűrészpor lesz.

Ajánlok is rögtön egy könyvet. Eddig nem ajánlhattam, mert nem tudtam róla. De ma felhívott egy volt egyetemi csoporttársam, akit harminc éve nem láttam, most mégis akart valamit tőlem. Ő az egyetemen maradt, filozófiát oktat a tanszéken, és úgy látszik, ő szervezi újabban a végzős hallgatók gyakorlóiskolai tanítását is. Kérdezte, nem vállalnék-e ilyesmit, mondtam, hogy ezt ügyesen eltalálta. És hogy ne kelljen lefutnunk a győzködős köröket, azt mondtam neki második mondatként, beleharsogtam a telefonba harminc fülhegyezős lászlós tanár karéjában, hogy szakmailag én már max. felmosórongynak vagyok jó; na, ez hatott. Ilyesmire nem lehet semmit mondani. Mit mondhatott volna? Hogy nekünk pont ilyenre van szükségünk? Öt nyelven olvasnak filozófusokat, remek pofák, de humoruk, az egy cseppnyi sincs.

Na viszont elmondta búcsúzóul, hogy van egy tankönyvük. Szoktam tudni, mi van a piacon, de erről nem hallottam, szégyelltem is. Olyasmi könyv kellene, amit már az új érettségi követelményekre dolgoztak ki, közöltem; na ez pont olyan, válaszolta. Sajnos nincs elég ügyesen bevezetve a piacra, sóhajtotta még. Ne szégyelljem, szinte senki sem ismeri.

Elköszöntünk, én pedig délután elmentem az Astoriához, a Pedagógus könyvesboltba, és ott találtam is öt darabot a könyvből, félre is tetettem azonnal, mivel eléggé, aránylag nagyszerű. Holnap meg fogom kérdezni a könyvtárosoktól, nem tudnák-e megvásárolni a könyvtárnak, és akkor kikölcsönözhetnétek, és azzal az A tételeket 80%-ban meg is szereznénk egy helyről, nem kellene nekem velük szarozni.Maradna így is néhány onnan kifelejtett szerző, meg persze a B tételek. Azokhoz meg használnánk ezt a blogot, persze a többihez is.

A könyv paraméterei:

Áron – Jócsák – Kalmár – Kerner:
Filozófia középiskolásoknak
Áron kiadó, 2008
2540,- Ft

Még ne vegyétek meg, várjunk egy pár napot. Majd értesítéssel leszek.