(Végre nem hiányos) ISMERTETŐ

Az első félévi filozófiai esszétémákról adok most tájékoztatást röviden: milyen művek (műrészletek) ezek, mi a tartalmuk, milyen megközelítést lehet hozzájuk javasolni, és milyen speciális nehézségek akadnak velük kapcsolatban. Ez lesz az első rész tartalma, a másodikban pedig a határidőkről, a terjedelemről és más effélékről beszélek.

1. ISMERTETŐK
Talán felháborodtok, de a szövegek szerzőjét eltitkolom. Ezt azért teszem, mert régi tapasztalat, hogy az ember legelőször külső támpontokat keres, és ha megtalálta őket (vagy megajándékozzák vele), akkor azokat tízből kilencszer összetéveszti a valóságos tartalommal. Elkezd készből dolgozni, tákolni, mindenfélét összelopkodni, és még csak nem is veszi észre, mit művel: azt hiszi, hogy dolgozik. Hogy így kell dolgozni. Hogy a dolgozás ilyen. Pedig csak anyagot gyűjtött a gondolkodásához. (Amit viszont nem fog elvégezni.) — Jelen esetben azonban csak a szövegre magára tudtok majd támaszkodni. Ez tényleg nehézség, de valójában, mint mondtam, előny; mert muszáj lesz eltűnődni azon, amivel épp foglalkoztok.

Azzal a félelemmel pedig, hogy így esetleg teljesen félreért valamit az ember, nem kell foglalkozni. Ennyire önbizalomhiányosnak nem érdemes lenni. Goethe azt mondja a Faustban, hogy a helyes kezdés az, hogy becsületesen kell foglalkozni minden adott témával, és nem hókuszpókuszolni, csillogni-villogni akarni. („Becsületes sikerre adj! / Csörgősipkás bolond ne légy! / Az értelem s ép gondolat / így könnyűszerrel színre lép.”) Színre fog lépni valóban, nem kell ezen aggódni. — Sőt, még az esetleges tévutakon is látszik, hogy milyen igaz törekvés volt a mélyén. És azt a magamfajta tanár igyekszik méltányolni.

Nos, akkor a szövegekről:


01. (Mi történt?) Japán buddhisták fejlesztették ki a koanokat. A koan olyan, általában történet formájú paradoxon, amely látszólag (sőt olykor talán valóságosan is, ki tudja ezt megítélni?) teljesen értelmetlen, de mindenképpen nehezen és sohasem kizárólagosan értelmezhető. Lehet azonban rajta meditálni, megállapításokra jutni: annyira, hogy néha az elmélyülő ember élete is meg tud változni ettől. Ez itt egy ilyen (ál)koan. (Ál, mivelhogy nem ősi: pár évtizede írta egy játékos magyar író. Kitalált vagy hatszáz ilyet.) A koanok szereplői leggyakrabban a Mester és a Tanítvány. Ebben a koanban is ez van, meg persze egy helyzet van, egy változássor, és a magyarázat keresése. Ősi sajátosságok. És még?

02. (forradalomképző) Ami játékos, az nem feltétlenül értelmetlen. Nem is feltétlenül primitív. Lehet, hogy csak kicsit sarkított. Kicsit elrajzolt. Akár groteszkabszurd. Örkény István hazájában vicces lenne ezen alapból megsértődni. Ez a szöveg itt játékos, túlélezett, nyilván nincs is teljesen igaza, de van benne egy világ- és egy emberértelmezés (filozófiai nyelven: ontológia és antropológia); beszél ennek kapcsán konformitásról és lázadásról, tehát alapdolgokról, és elhelyezi ebben az erőtérben az iskolát is, mint eléggé faramuci és hajmeresztő intézményt.

03. (kulturális input) Mai kérdések: hogyan teljesít ma az oktatás, hogyan a fiatalok. Milyen kulturális tradíciók épültek le vagy öröklődnek tovább? Mi lesz ebből az egész globalizált-mediatizált számítástechnikai vircsaftból? A szöveg szerzőjéről annyit, hogy nyitott, öreg filozófus. (És eléggé megértő, nem?) Mit tennétek hozzá, mit mondanátok ellene? Vagyis: ti mit gondoltok magatokról? A magatok és utódaitok (kultúr)világáról?

04. (A négy fogadalom) Ez itt viszont egy valóságos zen-fogadalom. (Nem koan véletlenül ez is – csak más formában?) Felfogható egyáltalán egy ilyen létértelmezés, egy ilyen önként vállalt fogadalomrendszer? Mi lehet belőle teljesíthető? Minek tekintik e gondolatvilág hívei a létet? Mit akarnak benne és tőle? Emberi törekvés ez még egyáltalán?

05. (mai aforizmák) Kortárs délszláv író talán cinikus, talán összetett, talán kicsit túlszexualizált aforizmái a legkülönfélébb emberi nyilvánvalóságokról – mindenképpen nagyon nehezen esszéesíthető téma. Csak annak ajánlom, aki talál hozzá valami egységes nézőpontot, aki jól tud szelektálni közöttük (elegendő a feléről komolyabban beszélni), vagy aki kellően szivárványosan tud írni, látni, láttatni, gondolatokat megjeleníteni. - Szóval csak óvatosan!

06. (Az utolsó ítélet) János Jelenései kombinálva Pilinszky Jánossal („Táblára írva, nyakadba akasztják történetedet”) és olyan alapkérdésekkel, mint 1) mit és hogyan mér vajon, akinek mérnie kell és lehet, 2) tartja-e magát saját állítólagos előírásaihoz az Úr, másképpen: vallásos-e vajon az atyaúristen. Ezekhez képest a történet leglátványosabb eleme, vagyis hogy a szentek talán nem is annyira szentek, lehet, hogy elhanyagolható. (De lehet, hogy nem.)

07. (nem egészen) Pár szempont ahhoz, hogy milyen érvényességű a legkomolyabbnak és legmélyebbnek tűnő gondolat is, származzon az bárkitől - és hogy milyen odaadásra, egésztestes figyelemre lenne szükség a legminimálisabb valódi megismeréshez, gondolkodáshoz. (Már ha igaza van ebben valamilyen mértékben a szerzőnek – mert épp tőle értesültünk, hogy teljesen nem lehet igaza.) Helyettesíthetjük-e mindezt rutinokkal, elkenésekkel, szétszórtsággal, egészpályás letámadásokkal? Mit érnek ezek?

08. (Szóindián) Ez egy teljes költemény: fogást kellene találni rajta. Nem annyira verselemzésit. Inkább agyalás kellene, jóféle. A versben talán arról van szó, hogy mennyire ki tud ürülni az ember, mennyire idegenné válhat önmaga számára, hogy mennyire fájdalmas ugyanazt ezredszer is értelmetlenül kimondani. Viszont hogy a helyette kínálkozó hallgatás meg más okokból problematikus. Nyelv, lét, ember, meggyőződés, bezárulás, ezek tehát mind kulcsszavak lehetnek írásotokban. És még annyi más! (Mert ez egy elég jó vers.)

09. (a szakmák züllése) Íróember összegzi itt a tapasztalatait. Végigélte az elmúlt rendszer (a kádári) évtizedeit, és látta, hogy a politika, bármennyire erőszakos volt is, bármennyire koncentrált is minden erőt és hatalmat, hozzáértés, hozzáértők nélkül nem volt képes hosszú távon boldogulni. A rendszerváltás óta megint eltelt 20 év, és megint vannak tapasztalataink: megint valamilyenné vált a politika, és megint valamilyenné a szakmák helyzete. Nos: neki is van egy szakmája, neked is lesz, ha igaz. De már most is jössz-mész a világban: és ha akarod, ha nem, szakmák képviselőivel kerülsz kapcsolatba. Gondold át: mit tapasztalsz, ha orvoshoz mész? Ha találkozol egy ellenőrrel? Ha benyitsz egy tanterembe, kinyitsz egy könyvet? Van még orvosi, tudósi, tanári, hivatalnoki lelkiismeret és hozzáértés? És tanulói? De ne indulatból, hanem gondolkodva nyúlj ehhez. Talán úgy, mint a szerző. Filozófiai esszé megírására készülsz.

10. (üresség) Nem áll távol ez a téma a korábbi vers témájától, de a megnyilvánulás módja más: önkritikusabb, robbantóbb, végletesebb. Tényleg: hogyan kell vajon beszélni a világról és önmagunkról? Mondani a közhelyeinket és leplezni, hogy mennyire a felfújt semmit mondjuk? Vagy ki kell mindig, mindent, keményen mondani? És: hogyan érjen véget a világ, ha egyszer tényleg a végét járja? És mi maradjon mibelőlünk? Bumm? Nyüszítés? - Vagy tévedés itt ez az egész gondolatmenet, csak üres drámázás, hisz nincs is semmi baj senkivel és semmivel?

11. (teljesség) A beszélő színpadi ember, másodállásban a magyarországi, bakonyi „indiánok” fő-főnöke. Mindegyik minőségében mondja – mit is? a tapasztalatait? Vall, nyálasan? Összegez, pontosan? Lehet az embernek egyáltalán teljesség-érzése? Ilyesféle lehet az? Köze lehet vajon a minőséghez, a tisztességesen végzett munkához? Érdekes problémák.

12. (kap fogni) Szöveg 1993-ból. Frissen meszelt falak: épp akkor volt a rendszerváltás. A fal színe még nem oké. Persze korábban még kevésbé volt az. Új falakra vágytunk, de tuti, hogy nem erre. – Nos, már megint, e percekben (2010 decembere) is vakolnak. Kik is? Kap fogunk megint egy vajszínű árnyalatot? Hányadikat? És most szebb lesz? – Na szóval, ez egy allegorikus politikai szöveg volt keletkezésekor, és az ma is, természetesen. csak másképp. Kérdés mindenekelőtt, ki most épp a szobafestőnk. Mi lennénk, tényleg? – Aki ezt a témát választja, legyen nagyon óvatos: iskolában direktben nem politizálunk, és főleg nem lengetünk semmiféle színű zászlókat. Nem illik. Ellenben másfelől a filozofálás ideologikus foglalatosság, teljesen lehetetlen világnézetileg semlegesen művelni, és különben is: az egészségesen töltött kamaszkornak tele kellene lennie tartalmas értékvitákkal. Hát találjátok meg Szkülla és Kharübdisz közt az ideális hajózási útvonalat, amibe nem döglik bele senki!

13. (a szabad emberek) Szövegdarabka, amely talán arra figyelmeztet, hogy minden szabadság relatív, hogy minden szabadság kicsit másképpen az, más a színe, szaga, és ez nem feltétlenül elvetendő, sőt. „Virágozzon minden virág”, mondogatták a hatvanas években, amikor a másféleségnek kifejezetten kultusza volt. Ma a másféleségtől inkább félünk, nem is mindig ok nélkül, de jól van ez így? Nem börtön már a mi önkéntes zártságunk? Nem saját lehetséges örömeinket gyilkoljuk vele?

14. (csimpánzok, bolygó, emberek) A szerző etológus, csimpánzkutató. Van véleménye főemlősökről, emberekről: mindkét fajta társaságában évtizedeket töltött. Kialakult egy nézőpontja, ami nem idegen a pár évtizede egyre ismertebb környezettudatos gondolkodástól. Beszélnek ma bio- és geo-etikáról: felelősségről világunk, az állatok, az utódok iránt. A dolog még kidolgozatlan, az érvelésmód kissé különös. Mit tennél hozzá a szerző szavaihoz?


2. A DOLGOZATOKRÓL, ÁLTALÁBAN

A dolgozatok műfaja: esszé. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy
megformált,
jól tagolt,
a kiválasztott szövegből kiinduló, azt értelmezgető,
a szubjektivitást, a személyes állásfoglalást sem nélkülöző, a tévedés lehetőségét is bekalkuláló,
kellemesen olvasható szövegeket kellene írnotok.
Azt ajánlom tehát, írásotokat (az alapszöveggel együtt) olvastassátok el másokkal is, lehetőleg persze olyanokkal, akikben kellő érzékenységet is feltételeztek. Na meg némi humán műveltséget. — A terjedelem: nagyjából 3 gépelt oldal, a szokásos paraméterekkel: másfeles sortávolság, 12-es betűméret, A/4-es papírméret.
Természetesen kézzel írott szövegeket is elfogadok, az olvashatóságra azonban törekedjetek, főképp azért, mert a rosszul olvasható szöveg eleve gyengébbnek tűnik. (Sokkal gyengébbnek. Nem vicc.)
Az írásokat nem elektronikusan, hanem nyomtatva kérem. Ennyit érjen meg nektek.

Értékelés: hagyományosan, 1-5 közötti skálán történik. Minden dolgozatra személyes véleményt szoktam írni, néha nem is rövidet. (Hátha még segíteni is tudok ezzel egyeseknek: az irodalom érettségi is hasonló jellegű, csak persze kicsit kötöttebb és szabálykövetőbb.)

Határidő: nos, kétféle határidő van. Az alap-határpont január 3-a, az első tanítási nap. Az ekkor beadott írásokat érdemük szerint bírálom el.

Létezik egy előrehozott dátum is: ez december utolsó tanítási napja (december 17.), 14 óra. Aki eddig az időpontig beadja a dolgozatát, az is megkapja természetesen a pontos értékelést és az érdemjegyet. Viszont egy jeggyel jobbat kap aztán a dolgozatra. Ennek az az oka, hogy szeretném, ha az írások nagy részét már a szünetben ki tudnám javítani; és úgy gondolom, hogy ami nekem ebben előny, az a beadóknak hátrány, hiszen jobban kell sietniük. Jogosnak találom tehát a pozitív diszkriminációt. (De hülye kifejezés!)

(Megjegyzés: természetesen aki bead egy üres lapot, vagy valami odakent összevisszaságot, az nem fog automatikusan kettest kapni: erre az egyre senki se számítson. Becsületes, komoly munkákról beszéltem.)

Hát jó munkát!