Első félévi ismertetők, 2012

Az első félévi filozófiai esszétémákról adok most tájékoztatást röviden: milyen művek (műrészletek) ezek, mi a tartalmuk, milyen megközelítést lehet hozzájuk javasolni, és milyen speciális nehézségek akadnak velük kapcsolatban. Ez lesz az első pont tartalma, a másodikban pedig a határidőkről, a terjedelemről és más effélékről beszélek.


Ez itt tehát csak információs és segédanyag. Az egy héttel korábbi bejegyzésben (vagyis hátrébb) találjátok meg magukat a bázisszövegeket.

1. ISMERTETŐK

Talán nem tetszik majd, de a szövegek szerzőjét eltitkolom. Ezt azért teszem, mert régi tapasztalat, hogy az ember legelőször külső támpontokat keres, és ha megtalálta őket (vagy megajándékozzák vele), akkor azokat kapásból összetéveszti a valóságos tartalommal. Elkezd készből dolgozni, tákolni, mindenfélét „összelopkodni”, és még csak nem is veszi észre, mit művel: azt hiszi, hogy dolgozik. Hogy így kell dolgozni. Hogy a dolgozás ilyen. Pedig csak anyagot gyűjtött a gondolkodásához. (Amit viszont nem fog elvégezni.) — Jelen esetben azonban csak a szövegre magára tudtok majd támaszkodni. Ez tényleg nehézség, de valójában, mint mondtam, előny; mert muszáj lesz eltűnődni azon, amivel épp foglalkoztok.

Azzal a félelemmel pedig, hogy így esetleg teljesen félreért valamit az ember, nem kell foglalkozni. Ennyire önbizalomhiányosnak nem érdemes lenni. — Egyébként még az esetleges tévutakon is látszik, hogy milyen igaz törekvés volt a mélyén. És azt a magamfajta tanár igyekszik méltányolni.

Beszélek akkor most magukról a szövegekről. Ezek előzetes ismertetések lesznek. Nem akarom a szövegeket különösebben értelmezni, csak a legszükségesebbeket mondom el róluk; sokszor szándékosan fogalmazok majd általánosságokban is. Csak az a célom, hogy némi támpontot kapjatok az egyes részletekhez. Gyakran teszek fel kérdéseket is: de nem feltétlenül az a feladat, hogy pont ezekre válaszoljatok. Találjátok meg a saját olvasatotokat, abban a saját problematikátokat, ahhoz a saját elgondolásaitokat. Ennyi.



(01. beleharapni a világba) Miből van a világ? Világból? Másvilágból? Más világból? És vajon mik vagyunk mi benne? Kreatúrák? Duplumok? Hamisítványok? Spekulatív probléma volt ez sokáig, még ha sok dolog következett is egy-egy válaszból; az utóbbi száz évben lett mindennek egy teljesen gyakorlati vetülete is. Aminek következtében simán felvethető: a platóni ideavilágon kívül (számomra nem nyerő) hol találkozhatunk még azzal, ami hamisítatlan? Ami az, ami? — A bázisszöveget nagyjából hetven éve írták, pedig mintha ma.


(02. mítoszzabálók) Régen nem sokat tudtunk a világról, a tudáshiányokat ezért kipótoltuk; ehhez sok fantázia kellett, ha nem is az egyes emberekben volt ez meg feltétlenül. Vagyis mítosz-, vallás- és hiedelemtermelő, majd -fogyasztó volt az emberi lény. És bizony ebből fakadóan jó és rossz dolgokat vegyesen műveltünk. Majd az elmúlt pár száz évben megvilágosodtunk, és lett plazmatévénk, és… És nem biztos, hogy ettől jobban értenénk bármit is. És az sem biztos, hogy most már nem vagyunk mítoszzabálók. A bázisszöveg pszichológus szerzője szerint még inkább azok vagyunk. És még védtelenebbek. És ettől még sokkal veszélyesebbek. Elgondolkodtató!


(03. cipő a nirvánában) Mai regény indítása: a költőnek induló főhős nem akárki lesz aztán a mű végére, hanem ¬– nem érdekes. Mondjuk magyar miniszterelnök lesz. A felismerése az érdekes és ami abból következik: mi manapság a helyzet a kultúrával? Van? Kell? Parkolópályán? Lélegeztetőgépen? Húzzuk ki a konnektorból? Majd megmondják Fekete Györgyék, hogy mi legyen? Nagyon figyeljetek Manyka csathárfás cipőjére!


(04. a bolond fordító hitvallása) Volt egy ember, mostanában halt meg. Mániás volt; szerbre fordított a magyar irodalomból mindent, ami megtetszett neki. Nem kérte erre senki, a fordításait pedig vagy kiadták aztán, vagy nem. De ő csak fordított: komplett életműveket. Kedves szerzője, Hamvas Béla szavai illenek rá; neki is az egész kellett. És nem volt kedve arra várni, míg a világ majd érdeklődővé válik és megjavul. Lehet, hogy az ilyesmit csak így lehet mostantól?


(05. Flagellálunk. Mást nem tehetünk?) Várjuk-e az uccsó ítéletet (most különösen aktuális), a világgazdaság összeomlását, az európaiét, a magyarét, az oktatási rendszerét? Sok ember rémülten látja úgy, hogy ez a remek elfekvős katasztrófaturizmus (amihez még megmoccanni sem kell, csak dermedten várni bizonyos határnapokat, mondjuk a szilvesztert, amikor nálunk is oly sok minden körénk dermed megint) teljesen indokolt. De valóban? Nem lehetne valahogy meghaladni az önfeladást, a reménytelenséget? Csak hát hogyan? Hazudjuk magunknak, hogy semmi baj? „Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk”? Vagy tényleg játékba lehet hozni az emberi kreativitást, reményteremtést, a létezni akarást? Az Élet él és élni akar, ahogy Czeizel Endre szokta volt – mondogatni? idézgetni? A szövegrészlet szerzője ezt latolgatja.


(06. felismerés) Adott egy szinész (regényhős) a romantika oly reményteljesnek tartott korából, szakmája morzsáival és egy dermesztő felismeréssel. Hogy talán már csak a bóvli kell, a szorongáscsillapítás, sőt talán majd az sem. Mit látni egy kunyhóból? Mi szépet lehet látni, mi szépre lehet vágyni ott, ahol fűtésre se jut? Kétszáz éve volt, de lehet, hogy ma van.


(07. magamutogatók) Akit érdekel valamennyire a távol-keleti látásmód, Buddha és Lao-ce, az olvassa el ezt a bázisszöveget. Amúgy megrögzött Európa-fanoknak is érdekes lehet. Arról beszél itt egy bölcs öreg, hogy mi is a költészet; és hát nagyon óvatos vele szemben. Vajon hogy néz ki ugyanez a probléma ott (mifelénk), ahol az önmutogatás nem szégyellni való, hanem lassan népbetegség, és nem is ostoba kis versekben, hanem kukkolóműsorokban, „tehetségkutatókban” és pornóoldalakon történik meg?


(08. lenne mit csinálni) Milyen szituáció hoz létre egy összetartó, egy hasonlóképpen gondolkodó, közös célokért cselekvő nemzedéket? Tényleg halálos veszély kell ahhoz, hogy egymásra hangolódjanak az emberek? És most, amikor a világ halad és sodródik, ahogy és ahová – miért nem vagyunk már régen egymásra hangolva megint?


(09. teremtés és időkapszula) Nagyon finom szöveg – művészetről, teremtésről. Van egy olyan elgondolás, amely szerint a művészet lényege, hogy a semmiből produkál létezést – lényegében hasonlóképpen, mint egykor a bibliai Jehova. Ezt lehet képviselni vallástalanul is – Kosztolányi is egy ismeretlen Úr vendégének érezte magát, noha derék nihilista volt amúgy. Csak tudott elképedni, milyen nagy dolgok részese! No de nagy dolgokat kivarázsolni a világcilinderből, nekem, bárkinek, egy semmi kis embernek, csak mert egymás mellé tudok húzni két vonalat – ezen azért el lehet álmélkodni! A szöveg szerzője nagyon érzékletes mondatokban tud beszélni erről.


(10. valami) Dalszöveg, nagyon márkás szerzőktől, negyven évvel ezelőttről. Akkor is egy szál semmiben állt az ember és nézett maga elé, és látta, amit látott. A pőre valót, meg hogy nem nagyon van semerre előre, meg hogy csak a nincsenek adják magukat. Pedig valami (valami más) nagyon jól jönne már. De micsoda is? Ezt latolgatja. Van a szövegben elrejtve egy játékos idézet is; az most másféle felhangokkal bír. Játékosoknak, rejtvényfejtőknek, világról-gondolkodóknak ideális szöveg.


(11. két nemzedék) Volt egy kor, amely nem volt teljesen hülye, mégis hitt ebben-abban. A mostani nem tud eljutni idáig. Vajon a mostani emberek a hibásak ebben?


(12. két teljesség) Amikor elönt a teljes reménytelenség, előveszem ezt a szöveget és újraolvasom. (Nagyjából naponta lenne indokolt.) Arról beszél a szerző, hogy van remény, mert léteznek szép nők és bölcs emberek – és hogy ilyenné kell válni, kinek-kinek a maga neme szerint, a többi jön magától. Nos, szép nőkben nincs hiány, akkor mi a hiba? Okos embert is láttam már, sőt a bölcsességre magam is törekszem – hát mért nem működik még mindig semmi? Mit értek én rosszul? Ma újra el fogom olvasni a hozzám legközelebb álló magyar író gondolatmenetét.


(13. kultúrsorvadás) Csináljunk valamit Magyarországgal és csináljunk végre valamit magunkkal! Ez a szerző (aktív színházi ember) gondolatmenetének summája. Több kultúrát! Csináljunk magunkból kultúrembert, mindennek ellenére! Másszuk meg fél lábbal a Himaláját! - hogy egy élő klasszikust idézzek. Aki erről lemond (pillanatnyilag szinte mindenki), annak semmi joga másokra mutogatni. Beleegyezett, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak.
Tudom, nagyon sarkos.


(14. csak pár méter) Mész? Csinálod? Aztán abbahagyod? Visszafordulsz? Mert reménytelen? Jó, most már tényleg az.


(15. tarisznyarákok) Hasznos emberekre, hasznosságokra van szükség mindenekelőtt, ez áll már a Parainesisben is. De mit jelent ez? Zárjuk múzeumba a humán kultúrát? Zárjuk be a bölcsészkarokat? Van erre szándék. Az ellenérv-keresőknek jó téma ez az utolsó. Hozzá itt egy kis adalék, egy neves magyar írótól: „…ha valami praktikusat akartok, vegyetek az áruházban meleg cipőt télire. Hozzánk ne gyertek meleg cipőért. Szögezzük le: mi nem vagyunk hasznosak. A patkányirtószer hasznos. Mi azt akarjuk, hogy képzeljétek el a patkányt, miután megette. Jusson eszetekbe: abból, ami igazán fontos nektek, semmi se hasznos. A gyereketek se hasznos…”



2. A DOLGOZATOKRÓL, ÁLTALÁBAN


A dolgozatok műfaja: esszé. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy

megformált,

jól tagolt,

a kiválasztott szövegből kiinduló, azt értelmezgető,

a szubjektivitást, a személyes állásfoglalást sem nélkülöző, a tévedés lehetőségét is bekalkuláló,

kellemesen olvasható szövegeket kellene írnotok.

Azt ajánlom tehát, írásotokat (az alapszöveggel együtt) olvastassátok el másokkal is, lehetőleg persze olyanokkal, akikben kellő érzékenységet is feltételeztek. Na meg némi humán műveltséget.



A terjedelem: nagyjából 3 gépelt oldal, a szokásos paraméterekkel: másfeles sortávolság, 12-es betűméret, A/4-es papírméret.

Természetesen kézzel írott szövegeket is elfogadok, az olvashatóságra azonban törekedjetek, főképp azért, mert a rosszul olvasható szöveg eleve gyengébbnek tűnik. (Sokkal gyengébbnek. Nem vicc.)

Az írásokat nem elektronikusan, hanem nyomtatva kérem. Ennyit érjen meg nektek.


Értékelés: hagyományosan, 1-5 közötti skálán történik. Minden dolgozatra személyes véleményt szoktam írni, néha nem is rövidet. (Hátha még segíteni is tudok ezzel egyeseknek: az irodalom érettségi is hasonló jellegű, csak persze kicsit kötöttebb és szabálykövetőbb.)

Határidő: nos, kétféle határidő van. Az alap-határpont január 3-a, az első tanítási nap. Az ekkor beadott írásokat érdemük szerint bírálom el.

Létezik egy előrehozott dátum is: ez december utolsó tanítási napja (december 21.), 14 óra. Aki eddig az időpontig beadja a dolgozatát, az is megkapja természetesen a pontos értékelést és az érdemjegyet. Viszont egy jeggyel jobbat kap aztán a dolgozatra. Ennek az az oka, hogy szeretném, ha az írások nagy részét már a szünetben ki tudnám javítani; és úgy gondolom, hogy ami nekem ebben előny, az a beadóknak hátrány, hiszen jobban kell sietniük. Jogosnak találom tehát a pozitív diszkriminációt. (De hülye kifejezés!)

(Megjegyzés: természetesen aki bead egy üres lapot, vagy valami odakent összevisszaságot, az nem fog automatikusan kettest kapni: erre az egyre senki se számítson. Becsületes, komoly munkákról beszéltem.)

(Megjegyzés2: Előfordul, hogy valaki elkészül a munkájával egy adott határidőre, de aznap nem tud iskolába jönni. Ebben az esetben elküldheti nekem a szöveget elektronikusan. /oravecz.barna@hungarnet.hu/. Ezzel azonban csak az elkészülés tényét igazolja. Tehát ezeket az írásokat is kérem aztán nyomtatásban is.)

Hát jó munkát!

Oravecz Barna