Kant-kvantum

Az angolok gyakorlatiasak; a franciák merészek és szellemesek; a németek mélyek és komolyak. Szégyen ilyen közhelyeket leírni, bár — a múlt egy szakaszára — igaznak tűnnek.
A 19. századi német filozófia bő fél évszázada alatt színre lépett egy döbbenetes négyes (Kant, Fichte, Schelling, Hegel); de a többiek sem akárkik. Ha sokat olvassa őket az ember, lassan úgy érzi, semmi sem fontos a világon, tulajdonképpen nem is létezik más, csak ami szellemi, ami összetett és mély. Ez egyébként igaz is. Bizonyos típusú emberek számára a német filozófia mérgező, sosem tudnak többé alapmeghatározottságaitól szabadulni.

„A Közgazdasági Egyetem legnagyobb előadótermében óriási tömegek zsúfolódtak össze. Amit ott elmondtam, megjelent, el lehet olvasni. Utoljára kerültem sorra. Morajló, félelmetes tömeget szólítottam meg, késő éjszaka, elmúlt fél három is. Minden szónok csak három-négy perc időt kapott. Letelt a négy percem, de a közönség ordított, ’Mondd tovább, mondd tovább, halljuk, halljuk!’, és tapsoltak. A tömeg tapsa közben, mintegy a hullámzó katlanra kopírozódva hirtelen megjelent előttem egy kép saját magamról. A szobám sarkában ülök, és Hegel A szellem fenomenológiáját olvasom. Ott az én helyem, itt semmi keresnivalóm nincs. ’Miért beszélek ennek a tömegnek, miért nem megyek haza, ülök le a fenekemre, és olvasok Hegelt? Az való nekem, nem ez.’ /Pedig/ A mondókám nem is volt rossz…”
(Heller Ágnes visszaemlékezése 1956-os, Petőfi Kör-beli felszólalására)

„Mely filozófia él meg a sok közt? Nem tudom. Ám te
Élsz, Filozófia, míg — így hiszem — áll a világ.”
(Schiller - szerelemdal a csikóbőrös Philosophia Perennishez)

„A negyedik” nagy filozófiatörténeti korszak: „a német idealizmus filozófiája. Lessingtől és Kanttól Hegelig és Schellingig egész sor gondolkodóról van szó, akik szemléletük mélységével talán minden előbbi nyugati gondolkodót megelőznek. Nagy politikai és társadalmi háttér nélkül, magánemberként és elzárkózva, telítkezve a történelem és a mindenség egészével, járatos készséggel a spekulatív gondolkodás művészetében és az emberi tartalmak vízióiban hatalmas műveket hoztak létre, amelyekben elfért egy világ. A mi dolgunk az, hogy mélységükből és alaposságukból amit csak lehet, elsajátítsunk.”
(Jaspers)

„Biztos tapasztalatból annyit már megtanultam, hogy csakis a gondolatok szilárd határozottsága segíti hozzá az embert a könnyedséghez. Valaha ennek az ellenkezőjét hittem, és féltem a keménységtől és a merevségtől. Most már valóban örülök, hogy nem sajnáltam arra a keserves útra lépni, amelyet sokszor végzetesnek tartottam a költői képzelőerőre nézve. De ez a tevékenység persze nagyon megerőltető, mert míg a filozófus pihentetheti képzeletét, a költő pedig elvonatkoztató tehetségét, nekem az effajta munkánál mind a két erőt egyformán meg kell feszítenem, és csak állandó belső mozgás árán tudom a két különnemű elemet szétválasztani…”
(Schiller arról, hogy nehéz filozofikus német költőnek lenni)

„A németeket — mondta Goethe — általában gátolja a filozófiai spekuláció; megfosztja stílusukat az érzékletességtől, megfoghatatlan, terjengős, szőrszálhasogató jelleget kölcsönöz neki. Minél hívebben követnek egy-egy filozófiai iskolát, annál rosszabbul írnak. A legjobban viszont azok a németek írnak, akik mint az üzlet és az élet emberei, csak a gyakorlati célt nézik.”
(Eckermann: Beszélgetések Goethével)


Immanuel Kant (1724-1804)

57 éves volt, amikor A tiszta ész kritikája,első igazán nagy műve megjelent; addig átlagos egyetemi tanár volt, onnantól európai hírű ember. Ő hozta be a korszerű filozófiát Németországba, s persze úgy, hogy el is mélyítette, sajátosan németté tette. Bonyolult rendszere (melyet sohasem taníthatott!) egy radikális kérdésfelvetésre épül: tulajdonképpen MIT ismer meg az ész? Minek a megismerésére alkalmas? Kant válasza: csak ami tapasztalható; s még akkor is csak úgy beszélhetünk tudományos megismerésről, ha a logikai keret az elme struktúrájából származik. A régi filozófia (metafizika) nagy kérdései igazolhatatlanok, mondja, így pl. Isten léte is vagy a halhatatlanság. A franciák ujjongtak volna ily radikális istenkritika láttán. Kant azonban erkölcsi természetűnek is látja az embert, s e vonását épp Istenből eredezteti. — Írt még egyebeket is, azok sem egyszerűbbek. Talán ő a legnehezebb német szerző, de az egyik legjobb is.

„Kétségtelenül igaz, hogy sok mindent gondolok a legtisztább meggyőződéssel…, amit nincs bátorságom kimondani; de sohasem mondok semmit, amit nem gondolok.”
(Kant levele Moses Mendelssohnnak, 1766)


„Lelkifurdalás.

Társaimat segitem, de ha jól is esett e segítség,
Furdal néha a vád, hogy önös ez, nem erény.

Válasz.

Erre van orvosság: törekedj megvetni barátid’,
S nyujts aztán dühösen, fogcsikorgatva segélyt.”
(Schiller disztichonjai a kanti etikáról)

„A kötelesség: ez Kant alfája és omegája. A hála kötelessége mondatja vele, hogy az öregeket védeni és becsülni kell; és ő maga is csupán kötelességből lett nagy ember.”
(Friedrich Schlegel)

„Találtam egy kicsike mentséget arra, hogy eszközként használjuk a másik embert. Túl nagy a kísértés.
Nem azért, mert néha minden másnál könnyebben egy ember esik a kezünk ügyébe, hanem inkább azért, mert túl gyakran látjuk ott az arcán a kétségbeesett kérést: ’Használj már valamire!’ Mert úgy látszik, Kant azt már nem tudhatta, milyen az, amikor az ember már eszköznek sem kell.
Ez mégsem mentség, sőt!”
(Ancsel Éva)


„A világfogalom szerint kantiánus mindenki, akit a legújabb német filozófiai irodalom is érdekel. Az iskolás fogalom szerint csak az kantiánus, aki azt hiszi, hogy Kant az igazság, és ha a königsbergi posta egyszer csak elakad, hetekig igazság nélkül maradhat. Az elavult szókratészi fogalom szerint csak aki a nagy mester szellemét önállóan elsajátította és saját műveltségévé hasonította, csak az nevezhető tanítványának, és mint szellemének fia, mondhatja magáénak a szókratészi nevet. Ezen az alapon alighanem csak igen kevés kantiánus van.”
(Friedrich Schlegel)

„... a szabad ember méltósága és morális komolysága töretlenül megőrződik itt; de a tiszta ész — ugyanakkor — kitárja kapuit az érzéki szép és öröm felé. Az emberi szabadság és az emberi gazdagság erkölcsi szintézisének nagy kísérlete ez (...) nem tehetünk mást, mint tisztelettel fejet hajtunk — nem géniusza előtt, mert az csodálatraméltó, nem tiszteletreméltó —, hanem példaszerű ember-mivolta előtt.”
(Heller Ágnes)

„Kant a legkiválóbb, minden kétséget kizáróan — mondta. — Egyúttal ő az, akinek tanítása maradandó hatásúnak bizonyult, és német kultúránkat legmélyebben áthatotta. Önre is hatott, anélkül, hogy olvasta volna. Most már nincs szüksége rá, mert amit Kant adhatott önnek, az már birtokában van.”
(Goethe szavai Eckermann-nak)

„Nem bízom a bolondban, mondja Shakespeare egyik igen eszes bolondja, amíg nem látom az agyvelejét. A bízás ilyes feltételét állítólagos filozófusokra is vonatkoztathatjuk; fogadjunk, papírmasét találnánk, melyet kanti írásokból gyártottak.”
(Friedrich Schlegel)