Paul Valéry híres Füzeteiben sok érdekes passzus található. Most szemezgettem nektek belőle egy kicsit. Ilyesféléket ír NIETZSCHÉről (nem fogom őket kommentálni):
„A keresztények stb. számára a hivatkozási alap a halál.
Nietzsche számára — az élet —, megint másoknak a harmónia stb., egy bizonyos rend, amely tetszést tud kelteni.
De a dolog megéri — elvezethet a hivatkozások teóriájához.”
„Nietzsche nem táplálék — hanem ajzószer.”
„A filozófusok
Egyiknek a feje olyan, mint egy torony, a másiké, mint egy hordó: szinte hallani benne zizegni a csicseriborsót.
Kant, portréi nyomán, valami gyógyfűárus lehetne. Nietzsche őrjöngő Duna melléki karmester.
Szókratész vidéki kávéházi bölcs. Descartesban van valami egy speciális fegyvernem zászlóaljparancsnokából.
Spinozát sohase láttam.”
„Minden metafizika az oda nem figyelés terméke. Vegyük például Nietzschét, aki oly hevesen kikel a verbalitás fantomjai ellen, és végül elérkezik a hatalom akarásá-hoz, ő, aki idézőjelbe tette ezt az akarat szót, mint a gyanús szavakat szoktuk, amikért nem vállalunk felelősséget.”
„Nietzschéről (leveleit olvasva utazás közben)
Hogyan lehetséges, hogy ilyen méretű intellektus ilyen ostobaságokat irkáljon össze — ekkora eszmei fontosságot tulajdonítson a saját eszméinek?
Számomra erre nincs semmi megoldás. …
Pedig jól érezte, hogy nem szabad irodalmárnak lenni. Íme a jófajta gőg.
De Messiásnak legalább annyira nem. És azt érezni, hogy az újdonság és egyetlenség erényével tündöklünk.
Úgy érezni, hogy az erény letéteményesei vagyunk.”
„Nietzsche — mindent összevéve — túl különleges. Figyelemre méltó eset — Példa arra, mi lehetne a művészi öntudattal párosult exfilozófia.”
„Nietzsche — Elviselhetetlen infláció, amely aláássa ezt a nagy intelligenciát.
Micsoda papiros-hegycsúcsok! — Hogy lehet ennyire hinni valamiben —?
És micsoda professzoros képzelet! — — Megittasul az olvasástól és az olvasmányoktól. Mennyire fontosak neki a könyvek. …
- És természetesen, személyes nem szemlélődő. Semmi érzéki — semmi ideg — nordikus típus.
Ebből aztán ez a vegyes saláta, mese, filo-lógia és –szófia — Disszertáció-esztétika.
De ahol jó, ott very exciting. Nem több — de nem is kevesebb — és ez sok.
A szertelen túlzók rendjébe tartozik, a megasztomániás magányosok osztályába. De mégis — rendkívüli érzéke volt az intellektuális érzékenység és az ezen belül elérhető költészet iránt. Magam is próbálkoztam hasonlóval — de engem semmi sem bátorított rá, se a kor és a környezet, se a mi nyelvünk, amely folyton választékosságra kényszerít és sem azzal a szabadsággal, sem azzal a szókinccsel nem rendelkezik, amit ez a vállalkozás megkövetel.”
„Ajzószerek — Elméleti mámorok —
Néhány oldalt olvasok a „Hatalom akarásá”-ból — s miután megtalálom benne, amit vártam, ugyanis az ajzószert — … újra érzem, újra fellelem benne az üresség érzését — amit prófétizmus, historizmus, filozofizmus és biológia e keveréke kelt bennem.
A verbalizáció rabja… ugyanazé, amit másoknál annyiszor leleplez. Érdekes lenne összeállítani egy albumot ezekből az egymással összevetett elvont epopeiákból —
…”
„Nietzschét olvasva — Nietzschében (akit legtöbbre becsülök az ideológia terén) — az a fontosság a hamis, amit a többieknek tulajdonít — a polémia — s minden, ami a disszertációkat juttatja eszünkbe. Túlságosan úgy látja a dolgokat, mintha eleve el volnának helyezve az Irodalomtörténetben — saját magát pedig, mint Szókratész és Kant lebíróját…
Meg aztán a varázsszó: Élet. De hát nem merő felületesség ezt megidézni?”
„A keresztények stb. számára a hivatkozási alap a halál.
Nietzsche számára — az élet —, megint másoknak a harmónia stb., egy bizonyos rend, amely tetszést tud kelteni.
De a dolog megéri — elvezethet a hivatkozások teóriájához.”
„Nietzsche nem táplálék — hanem ajzószer.”
„A filozófusok
Egyiknek a feje olyan, mint egy torony, a másiké, mint egy hordó: szinte hallani benne zizegni a csicseriborsót.
Kant, portréi nyomán, valami gyógyfűárus lehetne. Nietzsche őrjöngő Duna melléki karmester.
Szókratész vidéki kávéházi bölcs. Descartesban van valami egy speciális fegyvernem zászlóaljparancsnokából.
Spinozát sohase láttam.”
„Minden metafizika az oda nem figyelés terméke. Vegyük például Nietzschét, aki oly hevesen kikel a verbalitás fantomjai ellen, és végül elérkezik a hatalom akarásá-hoz, ő, aki idézőjelbe tette ezt az akarat szót, mint a gyanús szavakat szoktuk, amikért nem vállalunk felelősséget.”
„Nietzschéről (leveleit olvasva utazás közben)
Hogyan lehetséges, hogy ilyen méretű intellektus ilyen ostobaságokat irkáljon össze — ekkora eszmei fontosságot tulajdonítson a saját eszméinek?
Számomra erre nincs semmi megoldás. …
Pedig jól érezte, hogy nem szabad irodalmárnak lenni. Íme a jófajta gőg.
De Messiásnak legalább annyira nem. És azt érezni, hogy az újdonság és egyetlenség erényével tündöklünk.
Úgy érezni, hogy az erény letéteményesei vagyunk.”
„Nietzsche — mindent összevéve — túl különleges. Figyelemre méltó eset — Példa arra, mi lehetne a művészi öntudattal párosult exfilozófia.”
„Nietzsche — Elviselhetetlen infláció, amely aláássa ezt a nagy intelligenciát.
Micsoda papiros-hegycsúcsok! — Hogy lehet ennyire hinni valamiben —?
És micsoda professzoros képzelet! — — Megittasul az olvasástól és az olvasmányoktól. Mennyire fontosak neki a könyvek. …
- És természetesen, személyes nem szemlélődő. Semmi érzéki — semmi ideg — nordikus típus.
Ebből aztán ez a vegyes saláta, mese, filo-lógia és –szófia — Disszertáció-esztétika.
De ahol jó, ott very exciting. Nem több — de nem is kevesebb — és ez sok.
A szertelen túlzók rendjébe tartozik, a megasztomániás magányosok osztályába. De mégis — rendkívüli érzéke volt az intellektuális érzékenység és az ezen belül elérhető költészet iránt. Magam is próbálkoztam hasonlóval — de engem semmi sem bátorított rá, se a kor és a környezet, se a mi nyelvünk, amely folyton választékosságra kényszerít és sem azzal a szabadsággal, sem azzal a szókinccsel nem rendelkezik, amit ez a vállalkozás megkövetel.”
„Ajzószerek — Elméleti mámorok —
Néhány oldalt olvasok a „Hatalom akarásá”-ból — s miután megtalálom benne, amit vártam, ugyanis az ajzószert — … újra érzem, újra fellelem benne az üresség érzését — amit prófétizmus, historizmus, filozofizmus és biológia e keveréke kelt bennem.
A verbalizáció rabja… ugyanazé, amit másoknál annyiszor leleplez. Érdekes lenne összeállítani egy albumot ezekből az egymással összevetett elvont epopeiákból —
…”
„Nietzschét olvasva — Nietzschében (akit legtöbbre becsülök az ideológia terén) — az a fontosság a hamis, amit a többieknek tulajdonít — a polémia — s minden, ami a disszertációkat juttatja eszünkbe. Túlságosan úgy látja a dolgokat, mintha eleve el volnának helyezve az Irodalomtörténetben — saját magát pedig, mint Szókratész és Kant lebíróját…
Meg aztán a varázsszó: Élet. De hát nem merő felületesség ezt megidézni?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése